Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Zárókonferencia a Megyeháza Árpád termében  

Végéhez ért az „Álláskeresők és Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása” című projekt.

A GINOP keretében zajlott program záróeseményt június 23-án tartották, ahol Bodó Sándor országgyűlési képviselő köszöntőjében hangsúlyozta: 2010 óta egymillióval nőtt a munkavállalók száma Magyarországon, a kormányzati intézkedések eredményeként ma már szinte teljes foglalkoztatás van. Hozzátette: a fiatalokra különösen fontos nagy figyelmet fordítani, hiszen ők adják a gazdaság húzóerejét. 

Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke ezúttal a megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány kuratóriumi elnökeként is volt jelen. Elmondta, hogy a most zárult pályázat lehetőséget biztosított arra, hogy a fiatalok vállalkozásaikat helyben tudják sikeresen működtetni, pótolván akár hiányszakmákat is. Hozzátette, a hasonló programokhoz képest rövid határidővel sikerült eljutni az ötletek megálmodásától a megvalósításig. 

Mazsu Gergely, a Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója beszédében elmondta, hogy az elmúlt években több mint ezer új vállalkozás jött létre a megyében. A lezárult program részeként az álláskeresők és fiatal vállalkozók négy és fél millió forint vissza nem térítendő támogatást és szakmai képzést kaptak. Hozzátette, a legnépszerűbb tevékenységi körök közé tartozott a kozmetika és a szépségápolás, a webáruház üzemeltetése, a gépjármű-karbantartás és a vendéglátóipar. A 30 év feletti korcsoportban pedig a számviteli terület volt kiemelten keresett. A legtöbb vállalkozást a 24 és 42 év közöttiek alapították.

A pályázat az észak-alföldi régió egészét érintette: Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében összesen több mint kétezren indítottak vállalkozást.

(fotó: dehir.hu)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: