Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

A határon túl is van már Bocskai-szablya  

A megyei önkormányzat két relikviát is vitt Romániába a hétvégén.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat is meghívást kapott a július 16-17-én megrendezett Kalotaszegi Magyar Napok elnevezésű rendezvényre,  Bánffyhunyadra. Tasi Sándor és Bulcsu László alelnökök képviselték a szervezetet július 17-én, amikor részt vettek egyebek mellett a felújított református templomban tartott istentiszteleten és a templom felszentelésén. Ezután adták át a templom előtti téren a megyei önkormányzat által készíttetett Bocskai István fejedelem korabeli relikviát Kelemen Hunornak, Románia miniszterelnök-helyettesének, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének, valamint a Kolozs Megyei Tanács részére Vákár István alelnöknek. A középkori, acél díszveretes magyar szablya hiteles másolatát a megyéink között kialakult partnerségi kapcsolat jegyében adományozta a megyei önkormányzat. 

Az átadást népviseleti mustra követte, ezt követően a Barcsay Kertben a kalotaszegi néptánccsoportok hagyományőrző műsorát is megtekintette a delegáció.

 

Kelemen Hunor, Tasi Sándor, Bulcsu László

Vákár István, Bulcsu László, Tasi Sándor

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: