Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Aláírták támogatói szerződésüket az ösztöndíjasok

Négy konzorcium huszonnégy településén hirdette meg tavasszal a Maradj Hajdú-Biharban! elnevezésű ösztöndíjprogramot a megyei önkormányzat.
 

A 235 beérkezett pályázatból 203-an nyerték el az egyszeri, 50 ezer forintos támogatást. A püspökladányiban 58, a csökmőiben 44, a berettyóújfaluiban 79, az esztári konzorciumban pedig 22 fő vehette át támogatói okiratát a napokban. Összesen 10 millió 150 ezer forint támogatást kapnak a diákok. Ezzel együtt eddig összesen 322 fiatalt részesítettek, mintegy 68 millió 600 ezer forint ösztöndíjban.

A támogatás feltétele volt egyebek mellett pl. a 16 és 27 év közötti életkor, az aktív tanulói vagy hallgatói jogviszony, a Hajdú-Bihar megyei állandó lakcím és a legalább közepes tanulmányi átlag. 

Az EFOP (Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program) keretében meghirdetett felhívás célja a fiatalok helyben maradásra ösztönzése azért, hogy végzettségük megszerzése után tudásukat lakóhelyükön és a megyében kamatoztassák, erősítve ezzel a térség népességmegtartó erejét és fejlődését. 

 

Berettyóújfaluban Bulcsu László alelnök köszöntötte a fiatalokat.

Tasi Sándor alelnök Hajdúsámsonban gratulált az ösztöndíjasoknak.

Szerződés-aláírás Bárándon

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: