Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Ez már az ötödik!

Vámospércs ünnepi eseményén a Bocskai-szablyát is megkapta a település.
 

Az V. Hajdú Napokat július 1-jén és 2-ikán tartja a város. Az eseményt a művelődési ház színháztermében nyitották meg ünnepélyesen, ahol kitüntető díjakat is átadtak. 

Ménes Andrea polgármester beszédében azt mondta: a város történelmének meghatározó alakja Bocskai István fejedelem, aki máig ható erkölcsi hagyatéka mellett virágzó hajdúvárosokat, többek között Vámospércset hagyta maga után. Hozzátette: példaképe a városnak, akinek tettei meghatározták a jövőt, a mi jelenünket, és fontos, hogy közülünk is ismerjük fel azokat, akik cselekedeteikkel, odaadásukkal életünk fontos részévé váltak. 

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke az ünnepségen nyújtotta át a szervezet által készíttetett, a megyei identitást jelképező Bocskai-szablyát. Az ereklyét a megyei önkormányzat minden hajdú-bihari településnek odaadományozza az összetartozás szimbólumaként. Pajna Zoltán a közösség összetartó erejét hangsúlyozta, mely magában foglalja az emberek egymás iránti tiszteletét, megbecsülését. Mint mondta: az elmúlt ezer év nehézségei ellenére is itt vagyunk, mi magyarok és nem veszítettük el a szabadságba vetett hitünket. 

Az ünnepségen kilenc kitüntető díjat adtak át, köztük a Vámospércs Sportjáért Díjat is, melyet Kertész Pál pedagógus, labdarúgó-edző kapott. Az ő munkáját Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke is méltatta. 

 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: