Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Már huszonötödjére gyűltek össze

Karcagon rendezik a Magyar Református Középiskolák XXV. Találkozóját.

A június 30-tól július 3-ig tartó program része volt egy hortobágyi kirándulás is. A résztvevőket Jakab Ádám polgármester és Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke fogadta és köszöntötte a Kilenclyukú híd lábánál. 

Jakab Ádám bemutatta a települést, Pajna Zoltán pedig az esemény közösségépítő erejét hangsúlyozta. Elmondta, hogy a megyei önkormányzat is kiemelt figyelmet fordít erre, ebből a célból egyházi kiadványokat is készíttetett, és a Reformátusok Hajdú-Bihar megyében című kötetből erre az alkalomra is hozott néhány példányt a résztvevő csoportok számára. Mindemellett méltatta a jelenlévők munkáját, hiszen a református hitélet mellett olyan tevékenységeket végeznek, mely a társadalom számára elengedhetetlenül fontos.

A találkozón 43 magyarországi, 10 erdélyi, 3 kárpátaljai és 1 felvidéki középiskola küldöttségei vesznek részt, összesen mintegy 200 fő. Ők mindannyian magyar anyanyelvűek. 


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: