Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Három kicsi falu kapott Bocskai-szablyát a hétvégén

Emellett a Hajdú-Bihar megye puzzle is megkapták.

Magyarhomorogon szüreti felvonulást, Vekerden falunapot, Körösszakálban pedig a VII. Nemzetiségi Hagyományőrző Napot tartották október 1-én, a jelképeket ezen rendezvények keretében nyújtotta át a polgármestereknek Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke. 

A Bocskai-szablyát és a Hajdú-Bihar megye puzzle-t a megyei önkormányzat „A hajdú hagyományok nyomában” elnevezésű projektje keretében készíttette. A szablya a hajdú-bihariak összetartozását, a jelen és a jövő kihívásaival való közös szembenézésünket is jelképezi, vagyis azt, hogy csak együtt lehetünk erősek és sikeresek. Az egyedi, fából készült kirakó is a megyei egységet jelképezi: mind a 82 „darabkája” fontos, egy sem hiányozhat, mert csak így egy egész. 

Bulcsu László alelnök, Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő és Barabás Károlyné, Magyarhomorog polgármestere

Juhász István, Vekerd polgármestere és Bulcsu László, a HBMÖ alelnöke

Tikosi László, Homorodalmás (Körösszakál romániai testvértelepülésének) polgármestere, Pálfi Tamás, Körösszakál polgármestere és Bulcsu László alelnök


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: