Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Jász-Nagykun-Szolnok megyében ült össze a MÖOSZ

A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Szolnokon tartotta közgyűlését, október 28-án.

Az ülést Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke, ezúttal mint a MÖOSZ elnöke nyitotta meg, majd a testület több napirendi pontot is tárgyalt. 

Elsőként Dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter előadását hallhatták a megyei elnökök a vármegyék területfejlesztésben betöltött szerepéről. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz tekintetében a jövőben szeretnék megerősíteni a megyék szerepét. Hozzátette, hogy a 2021-2027-es uniós tervezési időszak céljai között az egyik leghangsúlyosabb, hogy Magyarország 2030-ra az EU öt legélhetőbb tagállama között legyen. 

Szó volt az ülésen a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), valamint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) aktualitásairól is, erről Oláh Gábor, a területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár tartott beszámolót. 

Részt vett az ülésen Wolf László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese is, aki a MÖOSZ-szal idén (2022. június 15-én, Budapesten) megkötött partnerségi megállapodásra hivatkozva hangsúlyozta, hogy a TOP Plusz forrásokból megvalósuló beruházások finanszírozási biztonsága garantált a pénzintézet részéről. 

A testület tagjai ajánlást fogalmaztak meg a megyei önkormányzatok hivatalos megnevezéséről is. Mint ismert, a Magyar Országgyűlés július 19-én fogadta el Magyarország Alaptörvényének módosítását, mely szerint a „megye” mint területi egység neve 2023. január 1-jétől „vármegyére” változik. A megyei önkormányzatok hivatalos megnevezése kétféle lehet: vármegye neve + Vármegye Önkormányzata vagy vármegye neve + Vármegyei Önkormányzat. A testületi tagok többsége az előbbit javasolta, eszerint pl. a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat a jövő évtől Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata lehet. A MÖOSZ tagjai összesítették a névváltozással összefüggésben felmerülő feladatokat is.

 

Pajna Zoltán


Dr. Navracsics Tibor

Oláh Gábor

Dr. Dukai Miklós önkormányzati államtitkár az IKIR rendszerről mondott néhány gondolatot.

Kivés Zoltán önkormányzati helyettes államtitkár az IKIR rendszer kiterjesztéséről és továbbfejlesztéséről tartott előadást. 


Wolf László

d

Dr. Dobi Csaba, a MÖOSZ Főjegyzői Kollégium vezetője, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzati Hivatal jegyzője ismertette a vármegyék elnevezéséről szóló javaslatot. 

Hubai Imre, a házigazda Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat elnöke

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: