A magyar lovaskultúrának hódoltak Tépén
Augusztus 31-én tartották a IX. Tépei CAN-C és CAN-D Fogathajtó versenyt.
A nem mindennapi eseménynek a helyi sportpálya adott otthont, ahol már reggel 7 órakor felvonultak a fogatok. A hivatalos megnyitó után a verseny első fordulóját láthatták az érdeklődők, a második fordulót pedig ebéd után rendezték.
Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata nevében Bulcsu László alelnök mondott köszöntőt.
(fotók: FB)