Ezek a csapatok jutottak tovább a középdöntőbe
Lezárult a vármegye önkormányzata “Értékes Vármegyénk” vetélkedőjének elődöntője.
Ebben a formában már a harmadik alkalommal kerül megszervezésre a verseny, idén közel 130 négyfős csapat mérte össze tudását az elődöntőben. Általános iskolai korosztályban a nevezett 61 csapatból 27, míg a középiskolai korosztályban a 70 csapatból 30 csapat jutott tovább a középdöntőbe.
A két korosztály hasonló típusú, azonban tartalmában eltérő feladatlapokat kapott. A feladatsorok a települési szintű értékektől a Hungarikumokig átívelően érintik értékeinket, megoldásuk tehát széles körű utánajárást és tájékozódást igényel a gyerekektől.
Szívből gratulálunk! A középdöntő feladatlapját 2025. február 2. napjáig elektronikus úton a rendezveny@hbmo.hu e-mail címre pdf formátumban küldhetik el a továbbjutott csapatok.
A márciusra tervezett döntő Debrecenben, a Vármegyeházán személyes részvétellel zajlik, a két korosztály legjobban teljesítő 8-8 csapata között. Az egész napos ellátás mellett mindkét korosztályban az első 3 helyezett csoport és felkészítő pedagógusaik munkáját fogjuk díjazni.
Általános iskolai korcsoportban a középdöntőbe továbbjutott csapatok
Csapat neve | Település neve |
Bihari Kincsek | Berettyóújfalu |
Bocskai csapata | Hajdúdorog |
Bocskai hadai | Bocskaikert |
CsillagÁszok | Kaba |
Csúcsfejek | Hajdúböszörmény |
DER-BOCS-OK | Derecske |
DÍVÁK | Földes |
EBES GYÖNGYSZEMEI | Ebes |
Epreske | Debrecen |
Erős Pisták | Mikepércs |
Értékes Dorogiak | Hajdúdorog |
Értékes Négyes | Kaba |
Értékkutatók | Debrecen |
Híres hajdúk | Hajdúdorog |
Irinyi E-star | Esztár |
Karib -tenger kalózai | Álmosd |
Kőrösis kutatók | Hajdúnánás |
Létai Muskétások | Létavértes |
Meteorit Lányok | Kaba |
Nánás gyöngyei | Hajdúnánás |
Rákászok | Komádi |
Szalmafonók | Hajdúnánás |
Szerencsések | Kaba |
Turul | Hajdúbagos |
Vadócok | Álmosd |
Vértesi Királynők | Létavértes |
Vértesi Királyok | Létavértes |
Középiskolai korcsoportban a középdöntőbe továbbjutott csapatok
Csapat neve | Település neve |
4 Okos | Derecske |
Bihar büszkeségei | Debrecen |
Bocskai katonái | Hajdúszoboszló |
Csakazöld | Hajdúnánás |
CSERGETŐK | Hajdúszoboszló |
Debreceni páros | Debrecen |
Dóczy-sokk | Debrecen |
Égigéző | Nádudvar |
Fényes kövek | Debrecen |
Fogkefék | Debrecen |
Keri Meritum | Debrecen |
Keri titánok | Debrecen |
LÁDAFIA-k | Debrecen |
Lazatour | Debrecen |
Magyar Árgus újratöltve | Nádudvar |
Mézes kalács | Debrecen |
Nánási négyesfogat | Hajdúnánás |
Őrzők | Debrecen |
Pacek X | Hajdúnánás |
Pénzforgatók | Debrecen |
RÁLA | Debrecen |
Romantik | Derecske |
Rongyos Fickók | Debrecen |
Sasok | Hajdúnánás |
Sisakos sáskák | Debrecen |
Szalmafonók | Debrecen |
Szélsebességgel | Debrecen |
Unicornisok | Hajdúnánás |
Vármegyei vagányok | Debrecen |
Víg hajdúk | Hajdúböszörmény |