Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Az utóbbi 30 év legnagyobb külterületi útfejlesztését hajtották végre Nádudvaron

Nádudvar Város Önkormányzata a VP6-7.2.1.1-21 azonosítószámú Külterületi helyi közutak fejlesztése Nádudvaron című projekt hivatalos ünnepélyes sajtónyilvános zárórendezvényét tartotta július 30-án az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár tanácstermében.

Nyitó beszédében Maczik Erika, Nádudvar Város Önkormányzatának polgármestere kiemelte: a belterületi úthálózat mellett igyekszik az önkormányzat a külterületi utakra is figyelmet fordítani. Nádudvar külterületén található utak tönkrement állapotuk miatt, az őszi-téli időjárási körülmények között nagyon rossz minőségűek. Felújításuk, stabilizálásuk időszerű lett. A kínálkozó pályázati lehetőségnek köszönhetően pedig végre tudták hajtani az utóbbi három évtized legnagyobb külterületi útfejlesztését.
Maczik Erika, polgármester

 

Bodó Sándor országgyűlési képviselő felidézte, hogy anno volt vita arról, hogy kell-e addig a külterületi utakkal foglalkozni, amíg a belterületi utak fejlesztése kívánnivalót hagy maga után. Ha erre hallgattak volna, sosem lenne új külterületi út. Úgy gondolja, megtalálták az egyensúlyt. A megnövekedett mezőgazdasági gépforgalom is indukálja az ilyen jellegű beruházásokat. Választókerülete számos települése élt az efféle pályázati lehetőségekkel. Van még függőben lévő pályázat is e téren. S kitért a Nádudvar-Hajdúszoboszló út felújítására is, amit már nagyon várnak Nádudvaron, s hamarosan el is fog készülni.
Bodó Sándor, országgyűlési képviselő

 

Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének alelnöke hangsúlyozta az önkormányzatok fontos, gondoskodó szerepét az ilyen jellegű beruházásoknál, amelyek fontos, hosszútávú gazdasági haszonnal is járnak, s ezek tovább gyűrűzve társadalmi tőkévé válik. Az ilyen munkát felvállaló önkormányzatok ezáltal nagy vagyonnal gyarapítják településüket.
Bulcsu László, vármegyei alelnök
Helyszínbejárásjárás előtt Somogyi Annabella, a Nádudvari Polgármesteri hivatal pénzügyi csoportvezetője, a projekt részletes bemutatásában.
Nádudvar területének nagysága 22 591 hektár, melyből a külterület nagysága 21.811 hektár, a külterületi utak hossza 90km, amely tartalmazza a Nádudvarra ki- és bevezető állami utak hosszát. Ezek aszfaltburkolattal ellátottak, valamint egyes telepekhez vezető, külterületeken található utak is rendelkeznek különböző anyagú és minőségű szilárd burkolattal.
Ugyanakkor a főként mezőgazdasági tevekénység céljait szolgáló külterületi utak döntő hányada nem rendelkezik szilárd útburkolattal.Ez esős időszakban okoz különös problémát, hiszen Nádudvar környékén a talajok magas agyagtartalommal rendelkeznek, ezért jelentős lehet a sárfelhordás. Az utak telekhatárától jobbra és balra szántók, legelők találhatók.
A külterületi utak egy része tartozik csupán az önkormányzat tulajdonába. Ezért a fejlesztések megvalósítása során fontos a többi tulajdonossal történő együttműködés.
Ez volt az első olyan projektmegvalósítás, amelynek segítségével jelentős összeget fordíthatott a város a külterületi utak fejlesztésére. A sikeres megvalósítás pedig arra ösztönzött bennünket, hogy újabb pályázatot nyújtsunk be további külterületi utak fejlesztésére, mely pályázat jelenleg elbírálás alatt van. Ezzel az önkormányzat azon szándékát fejezi ki, hogy a belterületi utak fejlesztése, javítása mellett a külterületi utak is megfelelő minőségűek legyenek.
A projekt keretében érintett területek:
  • Új aszfaltozott út építése 0688/7 hrsz. 4 m-es szélességben csapadékvíz elvezetés megoldással
  • Új stabilizált út építésére kerül sor 0166/4 hrsz, 011/1 hrsz, 0678/25 hrsz, 0574 hrsz. utak esetében 4 m szélességben csapadékvíz elvezetés megoldással.
Ezek a helyrajzi számok a valóságban ezeket a területeket fedik: a szeméttelephez vezető önkormányzati út felújítását, a Csukás és Ladányi utcák külterületre eső részeit, a Mártírok utca külterületi részének stabilizálását, valamint a Seregélyes kertet az Elepi úttal északról összekötő külterületi út fejlesztését tartalmazza.
Forrás: Nádudvar Város hivatalos oldala
hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: