Kabán megújult a Városi Strand és Gyógyfürdő
Kaba Város Önkormányzata 36 millió forint támogatást kapott a Versenyképes Járások Program keretében, amelyből a Kabai Városi Strand és Gyógyfürdő korszerűsítését végezték el.
A beruházás célja, hogy a létesítmény a lakosok és a turisták számára egyaránt modern és kényelmes szolgáltatásokat biztosítson és hosszú távon hozzájáruljon a helyi gazdaság élénkítéséhez.
A fejlesztés része a Püspökladányi Járás Strand- és Gyógyfürdőinek komplex fejlesztését célzó konzorciumnak, amely Püspökladány, Kaba és Földes önkormányzataiból áll. A konzorcium teljes támogatási összege bruttó 153 millió forint, melyből Kaba Város Önkormányzata 36 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott.
A Kabai Városi Strand és Gyógyfürdő felújítása során több jelentős fejlesztés valósult meg. A gyógyfürdő fürdőgyógyászati épületébe beszerzésre került egy 8-10 fő befogadására alkalmas finn szaunakabin, melyhez a szükséges elektromos átalakítási és bekötési munkák is megtörténtek. Az úszómedence burkolatát 1,5 mm vastag kék színű medencefóliával látták el, emellett a gyerekek és családok számára egy felfújható kalózhajó tematikájú, 15 méter átmérőjű medence is beszerzésre került.
A Versenyképes Járások Program célja, hogy a járások számára fontos, több települést érintő fejlesztéseket támogasson, ösztönözze a térségi és települési együttműködést, és elősegítse a párbeszédet a járások települései között. A program lehetőséget teremt arra, hogy a helyi közösségek közösen valósítsák meg fejlesztési céljaikat, és ezáltal javuljon a térség életminősége.




