Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Önkormányzati fórumot tartottak Debrecenben

2026. február 5-én a települések előtt álló aktuális feladatokról és a működési tapasztalatokról egyeztettek Debrecenben, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) országos konzultációs sorozatának legutóbbi állomásán.

A tanácskozáson Dr. Dukai Miklós önkormányzati államtitkár nyújtott átfogó tájékoztatást a szektor kihívásairól és jövőbeli lehetőségeiről a jelenlévő város- és községvezetőknek.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal és a Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata közös szervezésében megvalósult eseményen a vármegye településvezetői első kézből kaphattak választ kérdéseikre és oszthatták meg javaslataikat az önkormányzati rendszerrel kapcsolatban. A konzultáción a vármegyei önkormányzat képviseletében Pajna Zoltán elnök vett részt.

A fórum zárásaként Dr. Dukai Miklós önkormányzati államtitkár és Pajna Zoltán, a vármegyei közgyűlés elnöke a Versenyképes Járások Program második ütemének támogatói döntéseit is átadták a jelenlévő településvezetőknek.

Az alábbi fejlesztési igényeket nyújtották be a járások:

A Balmazújvárosi járási fejlesztések ütemezetten térségi alapinfrastruktúra, közszolgáltatások és település üzemeltetés fejlesztését szolgálják:

  • Óvodai ellátás fejlesztése:
    • Balmazújváros Óvodai és bölcsődei felújítás, eszközbeszerzés II. ütem
  • Egyéb közszolgáltatási célú fejlesztés:
    • Újszentmargita: térségi Energiastratégiai Koncepció-Terv készítése
  • Közbiztonságot szolgáló fejlesztések:
    • Balmazújváros: térfigyelő kamera rendszerek fejlesztése
    • Balmazújváros: polgárőrség részére eszközbeszerzés
  • Szociális ellátás és közétkeztetési fejlesztések:
    • Balmazújváros: idősek otthona korszerűsítés, szociális szolgáltatások ellátáshoz kapcsolódó gépjárműbeszerzés
    • Egyek: közétkeztetés fejlesztése
  • Kulturális közművelődési fejlesztések:
    • Balmazújváros, Egyek, Hortobágy, Újszentmargita, Tiszacsege
  • Közlekedési fejlesztések:
    • Tiszacsege: kerékpárút felújítás

 

A Berettyóújfalui járás esetében a térségi közszolgáltatás fejlesztésének keretében az egészségügyi ellátás fejlesztését szolgálja a térségi funkciót betöltő mentőállomás felújítása.

 

A Debreceni járási fejlesztések ütemezetten térségi közszolgáltatások fejlesztését szolgálják:

  • közlekedésfejlesztés: Debrecen
  • ivóvízellátási rendszer fejlesztés: Hajdúsámson

 

A Derecskei járási fejlesztések ütemezetten térségi közszolgáltatások és településüzemeltetés fejlesztését szolgálják:

  • óvodai és közoktatási sport fejlesztések:
    • közoktatáshoz kapcsolódó sport infrastruktúra fejlesztések:
      • Esztár: tornacsarnok korszerűsítés
      • Létavértes: uszoda és tornacsarnok fejlesztés
  • egészségügyi és szociális infrastrukturális fejlesztések, közétkeztetési fejlesztés:
    • egészségügyi fejlesztések:
      • Hajdúbagos: orvosi rendelő felújítás
      • Kismarja: védőnői szolgálat energetikai fejlesztés
    • szociális közszolgáltatások fejlesztése:
      • Derecske: 9 személyes kisbusz beszerzés és átalakítása fogyatékossággal élő személyek szállítására,
      • Hosszúpályi: gondozási központ energetikai fejlesztése
  • közszolgáltatások elérhetőségének javításának fejlesztése:
    • közszolgáltatások elérhetőségének javításának szolgáló gépjármű beszerzések:
      • Sáránd 9 személyes kisbusz beszerzés
    • közszolgáltatások elérhetőségének javításához kapcsolódó infrastruktúra fejlesztések:
      • Derecske: térségi hatáskörű buszmegálló épületének fejlesztése
  • kulturális, közművelődési fejlesztések és gyermektáboroztatás fejlesztése:
    • kulturális, közművelődési infrastruktúrális és eszközbeszerzések:
      • Monostorpályi: kulturális eszközfejlesztés
      • Pocsaj: közművelődéshez kapcsolódó eszközbeszerzés
      • Tépe: közösségi ház felújítás
  • egyéb közszolgáltatási célú fejlesztések:
    • ravatalozók, temetők fejlesztése és kapcsolódó eszközbeszerzések:
      • Kokad, Konyár
  • településüzemeltetéshez kapcsolódó fejlesztések:
    • településüzemeltetéshez kapcsolódó eszközbeszerzések:
      • Létavértes
    • közbiztonságot szolgáló fejlesztések:
      • Mikepércs térfigyelőkamerarendszer és rendőrségi épület fejlesztés

A Hajdúböszörményi járási fejlesztések ütemezetten térségi alapinfrastruktúra, közszolgáltatások és településüzemeltetés fejlesztését szolgálják:

  • közlekedési fejlesztések és közterület fejlesztések:
    • közlekedési fejlesztések: Hajdúböszörmény
    • közterület fejlesztés: Hajdúdorog
  • közétkeztetési fejlesztések: Hajdúböszörmény
  • közművelődési fejlesztések: Hajdúböszörmény
  • településüzemeltetési kapcsolódó eszközbeszerzések: Hajdúböszörmény

 

A Hajdúhadházi járási fejlesztések ütemezetten térségi alapinfrastruktúra, közszolgáltatások és településüzemeltetés fejlesztését szolgálják:

  • ivóvíz hálózat fejlesztéshez kapcsolódó előkészítő tevékenységek:
    • Hajdúhadház: tervezési feladatok ellátása
    • Bocskaikert: ivóvízhálózat fejlesztés
  • közlekedési fejlesztések – kerékpárút fejlesztés:
    • Téglás: kerékpárút fejlesztés
  • egészségügyi fejlesztésekhez kapcsolódó előkészítő tevékenységek – ingatlan vásárlás:
    • Bocskaikert Egészségház létrehozásához kapcsolódó ingatlan vásárlás
  • közbiztonságot szolgáló fejlesztések:
    • Téglás és Hajdúhadház: térfigyelő kamerarendszer fejlesztés
  • térségi turisztikai fejlesztések:
    • Téglás és Hajdúhadház: térségi turisztikai fejlesztés
  • egyéb közszolgáltatási célú fejlesztés:
    • Bocskaikert: ravatalozó fejlesztés
  • piac fejlesztés:
    • Bocskaikert: napelemes rendszer telepítés

 

A Hajdúnánási járási fejlesztések ütemezetten térségi alapinfrastruktúra, közszolgáltatások, gazdaságfejlesztés és településüzemeltetés fejlesztését szolgálják:

  • közlekedési fejlesztések:
    • Hajdúnánás, Polgár: közlekedési fejlesztések
  • egészségügyi fejlesztések:
    • Polgár és Hajdúnánás: eszköz beszerzések és szolgáltatások fejlesztése
  • kulturális és közművelődési infrastrukturális és eszköz fejlesztések, valamint szolgáltatások fejlesztése:
    • Tiszagyulaháza: közművelődési intézmény fejlesztés
  • óvoda fejlesztés:
    • Újtikos: térségi óvoda fejlesztés
  • rekreációs fejlesztések:
    • Hajdúnánás: rekreációs játszóház fejlesztés
  • gyermek és ifjúsági tábor kialakítás:
    • Hajdúnánás: térségi gyermek- és ifjúsági tábor kialakítása
  • egyéb közszolgáltatási tevékenység:
    • Folyás: temető fejlesztés
  • térségi piac fejlesztés:
    • Görbeháza: térségi piac fejlesztés
  • településüzemeltetési fejlesztés:
    • Hajdúnánás: településüzemeltetéshez kapcsolódó eszközbeszerzés

 

A Hajdúszoboszlói járási fejlesztések ütemezetten térségi közszolgáltatások és településüzemeltetés fejlesztését szolgálják:

  • egészségügyi eszköz- és gépjármű beszerzések:
    • Hajdúszoboszlói járóbeteg ellátó centrum fejlesztése – egészségügyi eszközbeszerzések
  • közbiztonságot szolgáló fejlesztések:
    • Hajdúszoboszló: térfigyelő kamerarendszerek fejlesztése
    • Hajdúszoboszló: rendőrautó beszerzés
  • településüzemeltetéshez kapcsolódó eszközbeszerzések:
    • Hajdúszoboszló, Nádudvar, Nagyhegyes, Hajdúszovát

 

A Nyíradonyi járási fejlesztések ütemezetten térségi közszolgáltatások és településüzemeltetés fejlesztését szolgálják:

  • közművelődés, kulturális szolgáltatások fejlesztése:
    • közművelődési infrastruktúra fejlesztés: Nyírábrány, Nyírmártonfalva
    • közművelődési infrastruktúra fejlesztés és eszközbeszerzés: Bagamér, Nyíracsád
    • kulturális szolgáltatások fejlesztése: Fülöp
  • közbiztonságot szolgáló fejlesztések:
    • térfigyelő kamerarendszer fejlesztése: Fülöp, Újléta, Nyíracsád, Nyírábrány, Nyírmártonfalva, Álmosd
    • közbiztonsághoz kapcsolódó eszközfejlesztés: Nyíradony
  • közlekedési fejlesztések: Nyíradony
    • egyéb közszolgáltatási célú fejlesztés – ravatalozó fejlesztés: Álmosd

 

A Püspökladányi járási fejlesztések ütemezetten térségi alapinfrastruktúra, közszolgáltatások és település üzemeltetési fejlesztést szolgálják:

  • Sport és rekreációs célú fejlesztések:
  • gyógyfürdő fejlesztések: Püspökladány, Kaba, Földes,
  • Egyéb közszolgáltatási célú fejlesztések és hozzá kapcsolódó eszközbeszerzés:
    • Báránd: ügyfélszolgálati iroda kialakítása,
    • Sárrétudvari: polgármesteri hivatal felújítása,
    • Szerep: temető felújítás,
    • Nagyrábé: játszótér felújítása,
    • Tetétlen: gépjármű beszerzés.
  • Helyi piac fejlesztése: Biharnagybajom,
  • Óvodai ellátás fejlesztése: Bihartorda,
  • Településüzemeltetési fejlesztések:
    • Közbiztonságot szolgáló fejlesztések: térfigyelő kamera rendszerek fejlesztése: Bihardancsháza, Sáp

 

Pajna Zoltán, a vármegyei közgyűlés elnöke
Dr. Dukai Miklós, önkormányzati államtitkár

 

További fotók: Facebbok

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények post_categories: Hírek
Megosztás: