Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Valódi közösségi tér lesz a megszépült bojti teleház

A Bojt Fejlődése Alapítvány 2013-as pályázatának megvalósulásaként 28,5 millió forintból sikerült minden uniós elvárásnak megfelelő módon felújítani a mintegy félezer fős település közösségi házát. A munkálatok során megtörtént a komplex energetikai fejlesztés, szigetelés, burkolás, kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a technikai gépparkot, valamint akadálymentesítették az épületet. A fejlesztéshez a településnek nem kellett önerőt biztosítania, a projektet 100%-ban uniós támogatásból valósították meg Bojton. A mintegy 250 négyzetméter alapterületű teleházban többek számítógép és internet szobát, közösségi foglalkozásokra alkalmas teremet, tanterem jellegű helyiséget, konyhát, és egy nagyobb rendezvény befogadására is alkalmas nagytermet alakítottak ki. 
A projekt kivitelezését az Európa Terv Kft. végezte.
A teleház május 14-i ünnepélyes átadásán a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat képviseletében Pajna Zoltán elnök, valamint Bulcsu László alelnök vett részt. Az eseményen köszöntőt mondott Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője is. 
Bojton a teleház átadása után is tovább folytatódik a fejlődés. A vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztése pályázaton belül a napokban beindul egy új beruházás kivitelezése, amely során szintén 100%-os bruttó támogatás mellett 75 millió forintból Bojt közintézményeinek így például az orvosi rendelőnek és az idősek nappali ellátójának energetikai felújítása valósul majd meg. 
Emellett a tervek szerint a közeljövőben sikerülhet egy új gépjárműre cserélni az öt éve üzemben lévő tanyabuszt is.
hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: