Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hajdúsámson Csíkszentdomokost fogadta

A Hajdú-Bihar megyei város idén elnyerte a Bethlen Gábor alap testvér-települési programok és együttműködések pályázatát. Ezáltal lehetőség nyílt arra, hogy 2015. szeptember 25-27. között fogadhassa egyik testvérvárosát, Csíkszentdomokost. A program célja a közös kulturális örökség és hagyományok ápolása, ami találkozási pontot jelent az alkotók és lakosság között.

A projekt az együttműködés erősítésére törekedve két helyszínen került megrendezésre, vagyis Hajdúsámsonban, illetve Csíkszentdomokoson. A találkozó hosszú távú eredményei kettősek lehetnek, egyrészt tovább erősíti a már meglévő kapcsolatot, másrészt teret nyit a visszaszorult hagyományőrző tevékenységek újbóli felelevenítésének.

A magyarországi programok keretén belül meglátogatták az Országházat, ahol a Márton Áron Konferencián – Márton Áron Csíkszentdomokos szülöttjeként és Erdély katolikus püspökeként sokat tett a magyarság összefogásáért, fennmaradásáért, munkásságáért és önzetlenségéért „boldoggá” és szentté avatását készítette elő a konferencia – az országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor Csíkszendomokost követően Hajdúsámsont is köszöntötte a megjelentek között.

Mindemellett a találkozó résztvevői Debrecenben a Nagyerdei Stadionban futballmérkőzést néztek meg (DEAC-Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E.), majd a hajdúsámsoni református lelkész, Lovász Krisztián áldotta meg a két település testvérkapcsolatát vasárnapi istentisztelet alkalmával. Ezen kívül a helyi értékek bemutatására, valamint a híres hajdúhadházi töltött káposzta elfogyasztására került sor a Káposztás Napok alkalmával.



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: