Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Két új kisbusszal gazdagodott Kismarja

A tanyabusz-program keretében két egyenként majdnem 10 millió forint értékű Reanult Trafic kisbuszt kapott a Hajdú-Bihar megyei település. Elsősorban civil szervezetek, a Kismarja Polgárőrség és a Gyermekeinkért Alapítvány fogják használni a két 9 személyes járművet, de Farkas István Attila polgármester szerint egyéb közösségi célra is igénybe veszi azokat az 1200 fős település önkormányzata.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Tasi Sándor alelnök képviselte az ünnepélyes átadáson. A megyei alelnök elmondta, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 100 százalékos támogatásával létrejött projekt pontosan a vidéken élőknek jelent nélkülözhetetlen segítséget a mindennapokban. Farkas István Attila polgármester hozzátette, hogy ezzel a két kisbusszal tervezik megoldani Kismarján belül a közösségi közlekedés jelentős részét, tekintettel arra, hogy szeretnék, ha az idősek otthonában élőket is ezekkel szállíthatnák. Emellett szerepe lesz a két kisbusznak abban is, hogy a diákok a másik településen lévő vonatállomásra eljussanak, illetve egyéb helyi programok esetében a személyszállításban fogják használni azokat.





További fotók találhatók a Facebook oldalunkon!

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: