Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Berettyóújfaluban is nárciszhagymákat ültettek

Hajdú-Bihar megyében Debrecenen kívül először csatlakozott több település is a Magyar Hospice Alapítvány Méltóság mezeje programjához. Közülük Berettyóújfalu a Nárcisz Futás elnevezésű programban is részt vett már 2015-ben, november 23-án pedig nárcisz virághagymákat ültettek el az emberi méltóság jegyében.

Porkoláb Gyöngyi a Debrecen Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Méltóság mezeje program vezetője kihangsúlyozta, hogy Berettyóújfalu elsőként csatlakozott a futáshoz. Majd a program megértését segítve arról beszélt a gyerekeknek, amikor például egy új családtag érkezik a családba, tapasztalhatják, hogy milyen gondoskodóan kell bánni a kis jövevénnyel. Akárcsak ezekkel a virághagymákkal, amelyeket közösen ültettek, s ehhez hasonlóan kell törődni azokkal az emberekkel is, akik életük vége felé járnak.

Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke arról beszélt, hogy a program üzenete az, hogy cselekvő, gondoskodó felnőtt váljon a gyerekekből.

Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere elmondta mennyire büszke arra, hogy a megyei települések közül Berettyóújfalu rendezhetett elsőként nárciszhagyma ültetést, valamint azt is, hogy fontosnak tartja, hogy elinduljon ez a szemléletformáló program náluk.

Ezt követően a meghívottak a gyerekekkel közösen elültették a rákbetegségben szenvedők jelképének számító sárga nárciszhagymákat, ezzel fejezve ki együttérzésüket a betegekkel és hozzátartozóikkal, illetve sárga lufik tömegét is a levegőbe engedték, amelyek ugyancsak ezt az együttérzést jelképezik.

A napokban Hajdú-Bihar megye további négy településén is nárciszhagymákat ültetnek.












hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: