Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Defibrillátort adományozott Hajdúsámson Önkormányzata

Hajdúsámson Város Önkormányzata még 2015. február 21-én szervezett jótékonysági koncertet, hogy a Hajdúsámsoni Központi Ügyeletet segítse egy Lifepak 12 típusú defibrillátor megvásárlásában.  Azok, akik támogatni szerették volna a kezdeményezést a Hajdúsámson Fejlődéséért Közalapítvány számlaszámára is adhattak pénzbeli adományokat.

Az addig összegyűlt mintegy, 780 325 forintot Antal Szabolcs, Hajdúsámson polgármestere 2015. május 1-jén ünnepélyes keretek között adta át Dr. Bíró Lajosnak, az ügyelet vezetőjének.

Az életmentő defibrillátor megvételéhez szükséges további összeget Hajdúsámson Város Önkormányzata biztosította. A műszer hivatalos átadására 2015. október 29-én, az Egészségügyért Díj átadási ünnepségén került sor a Polgármesteri Hivatalban. Dr. Bíró Lajos, az ünnepségen elmondta: hogy a több funkciós defibrillátor többek között EKG készítésére, monitorozásra, szívritmuszavarok megszüntetésére, pacemakerezésre alkalmas. Az ügyelet vezetője hozzátette, Hajdú-Bihar megyében, orvosi ügyeletet a Hajdúsámsoni Központi Ügyelet a legjobban felszerelt intézmény.

Az önkormányzat Egészségügyért Díját egyébként Dandé Lászlóné, alpolgármester adta át Dr. Kun József, fogszakorvosnak, aki több mint 35 évig dolgozott a Hajdúsámsoni páciensekért.



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: