Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Lezárult az „Esély-Háló” projekt Hajdúsámsonban

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata – járásszékhely településként – Hajdúsámson Város Önkormányzatával együttműködve az Államreform Operatív Program támogatási rendszeréhez sikeres pályázatot nyújtott be „Esély-Háló” Területi együttműködést segítő programok kialakítása a Debreceni járásban címmel, amely 21.959.460 Ft összegű támogatásban részesült. A projekt 100 %-ban támogatott volt, az önkormányzatok részéről önrészt nem igényelt.

A 2015. június 17-én elindított projekt során mostanáig számos program valósult meg.

Az Egészség-Tér című program két helyszínen, 2015. június 20-án Hajdúsámsonban, 2015. június 27-én Debrecenben került megrendezésre Debrecen város szervezésében, a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Egészségfejlesztési Irodája munkatársai közreműködésével. A program az egészséges életmód népszerűsítését célozta meg.

Hálóvetők – civilek a közösségekért címmel ismeretterjesztő, érzékenyítő, motiváló kisfilmek készültek a Debrecen Televízió gyártásában, melyek célja a Helyi Esélyegyenlőségi Programhoz kapcsolódó jó példák bemutatása mindkét településről.

A Tehetséggondozó tábor szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek részére elnevezésű programra 2015. július 6. és július 31. között, az Agóra Tudományos Élményközpontban került sor. A táborozáson 10 fős turnusokban összesen 100, szociálisan hátrányos helyzetű, az általános iskola 7-8. osztályában és a középiskola 9-10. évfolyamán tanuló, természettudományok iránt érdeklődő tehetséges diák vett részt.

2015. szeptember 29-én a Héra Egyesület közreműködésével megvalósult a Szociális Börze Debrecenben, amelyen a járás lakossága számára elérhető szociális ellátásokról, szolgáltatásokról kaphattak részletes tájékoztatást az érdeklődők.

Egészségfejlesztő műhelymunka címmel került sor egy 4 alkalomból álló tréningre a Hajdú-Bihar Megyei Civil Információs Centrum szervezésében, a Holnapom Egyesület és a Debreceni Egyetem szakembereinek közreműködésével.

Az Álláskeresési technikák elnevezésű műhelymunkában 15 debreceni, illetve hajdúsámsoni lakóhellyel rendelkező regisztrált munkanélküli vett részt. A program a Héra Egyesület közreműködésével valósult meg, amelyben a hajdúsámsoni Segítők Innovatív Közössége Közhasznú (SIKK) Egyesület is részt vállalt.

A Mentálhigiénés műhelymunka keretében a Forrás Lelki Segítők Egyesületének mentálhigiénés szakemberei tartottak 4 alkalomból álló tréninget 15 hátrányos helyzetben élő debreceni és hajdúsámsoni résztvevő számára.

2015. szeptember 28-án és szeptember 30-án a Türr István Képző és Kutató Intézet közreműködésével összesen 30 résztvevővel érzékenyítő tréningre került sor.

2015. október 13-án a Fehér Bot Napja alkalmából esélyteremtő könyvtári rendezvények zajlottak a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban. A szakmai nap középpontjában a fogyatékkal élők irodalmi, kulturális, közművelődési szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférése biztosításának fontossága állt.

A Felzárkózási Kerekasztal tanácskozásai alapján, az együttműködő partnerek közreműködésével elkészült az Esélyteremtő Programterv, amely járási szinten vázolja fel azokat a problémákat és hiányokat, amelyek a két település együttműködésével komplex módon kezelhetők.

Hamarosan elérhetővé válnak a projekt keretében összeállított Egészségügyi és Szociális Kisokosok, amelyek adattartalma folyamatosan aktualizálható és bővíthető.

A projektet lezáró „Jó gyakorlatok” konferencia Hajdúsámsonban 2015. november 11-én, Debrecenben 2015. november 12-én került megrendezésre.

Hajdúsámsonban köszöntőt mondott Antal Szabolcs polgármester, amelyben kiemelte: „a projekt középpontjában a partnerség állt és a két város együttműködése példaértékű volt.”

A záró konferencia családias hangulatban telt, hiszen a projekt célcsoportjai – mélyszegénységben élők, romák, nők, gyermekek, idősek és fogyatékkal élők – képviseltették magukat egy egy színvonalas előadással vagy beszéddel.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: