Immár 25 éve bontják a „falat” az Immánuel Otthonban

A Debreceni Nagytemplomi Református Egyházközség fenntartásában működő Immánuel Otthon és Iskola 25 éves évfordulóját ünnepli. Ezen alkalomból három napos rendezvénysorozatot tart az intézmény. 2016. május 27-én, az első napon vidám, egyben megható műsorral, az otthonban lakók, ott tanulók alkotásainak bemutatásával, az intézménnyel személyes kapcsolatban lévő neves közéleti személyiségek egykori emlékeit felelevenítő kerekasztal beszélgetéssel adták meg a rangját az eseménynek.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke, aki többször is nagy örömmel vett részt már az Immánuel Otthon rendezvényein, és figyelemmel kíséri működését, érdekes párhuzamot vont az építészetben használatos fal, híres történelmi falak, és a magunk teremtette fal között, ami minket olykor elválaszt a valóságtól, embertársainktól. (A fotókra kattintva nagyíthatók.) Az esemény képgalériájának I. része a HBMÖ Facebook oldalára kattintva tekinthető meg!

Czibere Károly államtitkár példaként említette a 25. születésnapját ünneplő intézményt, hiszen („Aki nem érintett a fogyatékosokkal szemben, s ezért nem is érti őket, annak tanítsuk meg ezt!”) az ilyen helyeken lehet közelebb hozni a hétköznapi embereket a fogyatékosokhoz.

Ráckevei Anna, a debreceni Csokonai Színház igazgatója is több alkalommal találkozott már az Immanuelesekkel. Ő ilyenkor mindig a „szeretet áramlását” érezte, s nem a szomorúságét.

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere egykori tanárként azt az érzést elevenítette fel, ami abból az örömből fakad, amikor foglalkozhatunk a fiatalokkal. Az pedig, amikor folyamatosan halad előre a tanár (szakpedagógus) a gyerekkel, és lépésenként tapasztalható az akár lassú fejlődés is, még nagyszerűbb érzés.

Giflo H. Péter, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője a holokauszttal kapcsolta össze a másság megítélését. Egyszerűen fogalmazott: „Hogyan történhetett ilyen, hogy 70 évvel ezelőtt megöltek embereket, csak mert mások, mint mi?”.

Kulcsár Tamás, az otthon egykori lakója speciális fejmikrofonos szerkezettel tudatta a vendégsereggel egykori élményeit, mint az intézmény egyik alapítója. Egyúttal arra kért mindenkit, hogy szeressék, támogassák az Immánuel Otthont, amely számára, az egykori neves, Pethő Intézetben nevelkedő fiatal számára olyan új, remek, családias élményt adott, amit még nagyon sokáig meg kellene őrizni, sok-sok rászoruló embertársunk javára.

Az eseményen Fekete Károly református püspök, Aáry Tamás oktatási ombudsman és Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője is részt vett, egykori emlékeivel, gondolataival gazdagította a jó hangulatú kerekasztal beszélgetést, amelyen a közönség is jót derült. A megnyitót Vad Zsigmond esperes tartotta, az intézmény részéről pedig moderátorként közreműködött Győri Zsófia igazgató.

A hangulat tehát a humoros produkcióknak köszönhetően kiváló volt, a gyerekekkel közös, vicces játékok pedig csak még inkább felfelé görbítették mindenki száját, aki ott volt pénteken az Immánuel Otthonban.

A második napon (szombaton) szakmai konferenciát tartanak a 25 éves jubileum kapcsán, majd vasárnap hálaadó istentiszteletre kerül sor a debreceni Nagytemplomban.

Pajna Zoltán gondolatai az otthonról és az emberek alkotta különféle falakról itt olvasható:

„A Fal

A Wikipédia szerint a fal többnyire az építészetben használatos térelválasztó vagy tartószerkezet.

Már az őskorban építettek falat az emberek az ellenségeikkel szemben. Az ókorban városfalat építettek védelmi jelleggel, amely nagyobb települést védett meg az idegen behatolóktól. Az ókorban épült a világ legnagyobb fala, a kínai nagy fal, valamint a híres zsidó kegyhely az Izraelben található Siratófal.

A jelen kort úgy is nevezhetnénk, hogy a Falak Kora. Itt jelentek meg a virtuális falak, (tűzfal, üzenő fal), illetve a pszichológia fejlődésével a különböző elvont jelentésű falak is. A XX. században épült meg az emberiség legszégyenletesebb fala 1961-ben a Berlini fal. A kettéosztott Berlin Európa megosztottságának és az elnyomásnak egyik fő szimbólumává vált. A FAL 1989-es leomlása a két német állam egyesülését követően került lebontásra.

A fal lebontása jelképpé vált.

A fal már nem elválaszt, hanem az összetartozó német államiság a szabadság, a családok egyesítésének jelképe lett.

A fal
Van- e bennünk fal?
Építünk-e a lelkünkben, gondolatainkban a valóságban nem létező falat?
Igen! Építünk.
Építünk-e falat a valóság eltakarására?
Igen! Építünk.
Van-e erőnk a saját magunk által épített falakat, gátakat felismerni és lebontani?
Vagyunk-e elég erősek, hogy bevalljuk, nem akarunk még csak átnézni sem a falon?
Nem akarjuk látni, amit nem akarunk.
Becsapjuk-e magunkat a torz és hamis képpel?
Van-e hitünk, hogy képesek vagyunk nemcsak benézni, átmenni a falon, hanem képesek vagyunk lebontani őket?

Benézünk-e az Immánuel Otthon falain?
Akarjuk-e látni és tudni, hogy hogyan élnek és fejlődnek a halmozottan sérült gyerekek, fiatalok?
Látjuk-e azok munkáját, akik az Immanuel Otthonban az elmúlt 25 évben dolgoztak és megmutatták, hogyan lehet türelemmel és szeretettel nevelni és képezni a gyerekeket?

Akik munkát akarnak itt találni, azok ne jöjjenek ide. Akik szeretettel végzik a hivatásukat példát meríthetnek Győri Zsófia intézményvezető és munkatársai elkötelezettségéről, erős és gazdag lelki egyensúlyából.
Akik megmutatták, hogyan lehet a mindennapokban örömet szerezni azoknak, akik végtelen rajongással és imádattal fogadják a segítő kezeket.
Látjuk–e azokat, akik nap, mint nap átélik az önmegvalósítás, a fáradságos tanulás a siker ízét, mind a tanításban, mind a foglalkozásokon?
Látjuk-e azokat, akik erős belső hittel akarják megmutatni szüleiknek és nevelőiknek, hogy milyen érzések vannak bennük, és hogy ebből a szeretetből hogyan tudják ők is viszonozni a szeretet?
Látjuk-e azokat, akik kifinomult érzékkel töltik meg mindennapjukat, egymást is segítve?

A Debreceni Nagytemplom Református Egyházközség 25 évvel ezelőtt megtalálta a falat, a társadalom és a fogyatékkal élők között és már az első évben megnyitotta és átláthatóvá tette azt. 
A fejlesztő, nevelő, oktató tevékenység folyamatos gazdagításával és megújításával gyermekek és szülők számára hozott mosolyt és örömet, valljuk be őszintén, sokszor könnyeket és nem remélt csodát.
Az itt dolgozók hitét és reményét fejezi ki, hogy munkájukat sokszor fárasztó, kimerítő körülmények között végezték. Szemük előtt valósult meg a fiatalok képességeinek, mozgáskultúrájának, személyiségének fejlesztése, önállóságra, való törekvésre való nevelése, a kreativitásuk, az érzelmi életük gondozása, a hitéletre való nevelésük, az önbizalmuk erősítése.
Ez az otthon nemcsak nevében otthon. Valóban egy második család szerepét tölti be, ahol biztonságban, szerető környezetben, elhivatott szakemberek pártfogásában tudhatják a szülők gyerekeket.

Falak még mindig vannak. Vannak, akik még mindig nem mernek átnézni rajta. Dolgozzunk közösen azon, hogy minél hamarabb tudjuk lebontani ezeket a külső és belső gátakat és falakat, mert akik tiszta szívvel, hittel és akarattal élnek, ők már nem látnak ilyen falat. Remélem, egyre többen leszünk!”