Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Duhaj Kapitány és a hajdúk parádés hétvégéje

A III. Hajdúk Világtalálkozója színpompás, hagyományőrző programokkal várta a látogatókat Hajdúnánáson. A péntektől vasárnapig tartó vigasság középkori csaták felelevenítéséről, tábori mulatozásról, népi játszóházról és színházi estről, valamint fáklyás felvonulásról, illetve gasztronómiai különlegességek kóstolásáról szólt.

Augusztus 5-én, a nyitónapon Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke, valamint Bulcsu László és Tasi Sándor alelnök is részt vett, sőt, a korhű, a hajdúk idejét idéző öltözet is dukált minden díszvendégnek, így nekik is. Ebben vonultak fel ugyanis a hajdútelepülések polgármesterei, alpolgármesterei, valamint képviselői az úgynevezett hadbafogadás során. A középkori ruhákba bújókat Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere és Pajna Zoltán köszöntötték. (A képekre kattintva nagyíthatók! A HBMÖ facebook oldalán teljes képgalériát tekinthetnek meg az eseményről!)

A változatos programok egymást érték, így kapkodhatta a fejét minden jelenlévő. Az első napon a hagyományőrző csapatok bevonulása után hajdú seregek védték meg, majd mentették fel a várost. Az ellenséget a török hadak alkották, miként a 16. században szinte mindig Magyarországon.

A Nemzeti Színház Betyárjátékok című darabja is nagy sikernek örvendett péntek este, ám szombatra is maradt közönségcsalogató program bőven. A Hajdúk Világtalálkozója másnapján a Hajdúnánási Gyógyfürdő területén a korabeli ízekkel ismerkedhettek meg az ide látogatók, valamint hadi bemutatókra került sor. A programsorozaton több mint 200 hagyományőrző vett részt, akik közül érkeztek hazánkból, Lengyelországból, Szlovákiából, Ausztriából és Csehországból is.

A nap folyamán volt még hadijáték, katonai kiképzés, termelői és népművészeti vásár, várfundáló, pikás, muskétás és tüzérségi bemutatók, népi játékok kavalkádja, apródiskola, fegyverbemutató. Ezek mellett Mónus József többszörös világrekorder íjász bemutatójának tapsolhattak a nézők. A délutáni órákban a világtalálkozó újdonsült, a néhány hét alatt rengeteg kedvelőt magához vonzó kabalája, Nevenincs Kapitány is kihirdette nevét, aki Duhaj Kapitányként üdvözölte rajongóit.

A szombati napra maradt még a Tabulatúra Együttes koncertje és a Harcosok Táncosainak előadása egy fergeteges táncház keretében. Vasárnap további hadijátékok és tábori istentisztelet zárta a remek hétvégét.

Az immár harmadik alkalommal megrendezett Hajdúk Világtalálkozójának idén sem titkolt célja és szándéka volt, hogy a nagy és kis hajdútelepüléseket felkutatva a hajdú azonosságtudat és összefogás jegyében a településeken élőket egyfajta kulturális és művészeti találkozóra invitálják Hajdúnánásra.



















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: