Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Ennyi lecsó sose fogyott még Esztáron

A nyári fesztiválok és településnapok sorában kuriózumnak számít az, amelyet Esztáron ötödik éve rendeztek meg pénteken és szombaton. Mondhatjuk, hogy hagyományt teremtenek a Hajdú-Bihar megyei településen, hiszen ismét egy óriási, a világ legnagyobb lecsóját készítették el ma, azaz 2016. augusztus 27-én.

A közel 5500 adag, 1,5 tonnás lecsó megfövését az olimpiai bajnok mesterszakács, Benke Laci bácsi felügyelte. Elkészülte után ingyen szétosztották a fesztiválra látogatók között.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is részt vett a rekordkísérletben.

A programok persze nem csak az ízekre koncentráltak. A színvonalas könnyűzenei műsorok között a mai kor népszerű előadói (például a Mystery Gang, a Magna Cum Laude, az Irigy Hónaljmirigy vagy az Ocho Macho) mellett a retro kedvelői is megtalálták a maguk klasszikusát (B. Tóth László, Dévényi Tibor vagy éppen a Bikini együttes személyében).

A hagyományos vásári forgataggal járó látványosságok (céllövölde, dodzsem, kiskocsma) és Civil Bazár, valamint a Bihari Múzeum kiállítása is színesítette a programot.

A honlap képei rákattintva nagyíthatók. További képek a HBMÖ facebook oldalán!





hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: