Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Fülöp 70!

A Hajdú-Bihar megyei település 1946-ban vált önálló községgé. A hetven éves évforduló megünneplésére a 2016. július 30-31-i kétnapos rendezvénysorozaton belül került sor. Szombaton és vasárnap díjakat adtak át a település fejlődéséért sokat tevő embereknek, érdekes programokkal várták a több ezer érdeklődőt, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke, Tasi Sándor pedig köszöntő beszédet tartott.

A kis települések lakosság megtartó erejét emelte ki az egyik legfontosabb célként Tasi Sándor, amire a vidékfejlesztési programok segítségével sor kerülhet. Fülöp kapcsán több sikeres projekt megvalósulásról számolt be a megyei közgyűlés alelnöke, mint például Fülöp-Bánháza településrészen egy kétszáz éves római katolikus kápolna felújítása (3 millió forinttal támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma). Emellett kivételes vívmányként értékelte Tasi Sándor, hogy míg mostanában egy azon településen két templomra nem adtak fejlesztési pénzt, Fülöpön a kápolnán kívül a görög-katolikus templom felújítására is sikerült 1 millió forintot szerezni. Fotógaléria a HBMÖ facebook oldalán tekinthető meg! (A honlapunk képeire kattintva nagyíthatók.)

Tasi Sándor a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül megvalósuló belvízelvezető rendszer fejlesztéséről, mint közeljövőbeli tervről is beszélt, valamint az általános iskola energetikai korszerűsítéséről. Ennek kapcsán külön érdemes megemlíteni, hogy sikerült a katolikus egyháznak átadni az oktatási intézmény működtetését, ezáltal a korábban veszélybe került felső tagozatos osztályok is megmaradnak Fülöpön. Ez a lakosság megtartása szempontjából ugyancsak fontos lépés volt.

Szintén fejlesztési terv, hogy Fülöpön legyen egy saját piac, ahol a helyi termékeket el tudják adni, az viszont már nem csupán álom, hanem megvalósult, hogy egy nagyobb málnaültetvényt hoztak létre. Erre nagy igény mutatkozik, így a kereslet és a kínálat szerencsésen találkozni fog.

A közfoglalkoztatás során létrehozott helyi termékekkel látják el Fülöp óvodáját, iskoláját, sőt, a hétvégi Falunapon is javarészt az ezekből készített ízletes ételek kerültek az asztalokra.

A nagyszabású ünnepségsorozaton Hutóczki Péter polgármester megnyitóját követően sport- és főzőversenyeket rendeztek, gyerekeknek játszóházat tartottak, a pódiumon pedig ismert hazai előadók (Wolf Kati, Kökény Attila stb.) szórakoztatták a vendégeket, illetve helytörténeti kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők.

Vasárnap a nap produkciójaként a Mandala Dalszínház Varga Miklós főszereplésével az István, a király című rockoperát adta elő.





hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: