Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Otthon érzik magukat a gólyák Tiszagyulaházán

Stílszerűen gólyalábas felvonulással kezdődött, majd Kató néni (Ihos József) konferálásával, gyerekprogramokkal és habpartival folytatódott Tiszagyulaházán a községben nagy számban fészkelő gólya populációt megünneplő 10. Gólyafesztivál. A zenés programokkal színesített kavalkádnak méltó környezetet adott a Gólyatér, amelyet a közmunkaprogramon belül nemcsak felújítottak, de láthatóan folyamatosan gondoznak, csinosítanak.

Dr. Tiba István, fejlesztésekért felelős miniszteri biztos, valamint a térség országgyűlési képviselője fővédnökként nyitotta meg a rendezvényt.

Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke is részt vett a hagyományőrző eseményen, akárcsak az ünnepi beszédet tartó tiszagyulaházi polgármester, Mikó Zoltán. A szomszédos településekről is érkeztek szép számban, például Hajdúnánás és Görbeháza polgármestere, Szólláth Tibor és Giricz Béla Lászlóné, illetve Újszentmargita első embere, Csetneki Csaba is.

Tasi Sándor fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a gólya egyfajta pozitív jelképe a magyarságnak, amelyet évszázadok óta tisztelnek errefelé és a Tisza közelsége is kiváló élőhelyet biztosít az állat számára. Az itt lakó emberek pedig védik, óvják e nemes állatokat.

A Gólyafesztiválon Hajdú-Bihar megyei városok, községek is megjelentek minőségi mezőgazdasági termékeikkel, áruikkal.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: