Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

A mesterlevél rangot jelent a szakmában

Szakács, női szabó vagy éppen villanyszerelő. Mind olyan szakmák, amelyeket életünk természetes részének érzünk, ám amikor valóban minőségi, jó szakmunkára van szükség akkor gondolunk arra, hogy korántsem mindegy milyen nívó szerint végzi az, aki műveli. A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mesterlevél átadó ünnepségét tartották 2016. november 24-én a debreceni Kölcsey Központban. A mesterleveleket Miklóssy Ferenc, az iparkamara elnöke és Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke nyújtotta át.

Az eseményen Skultéti Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára ismertette a jelenlévőket a mesterlevél mibenlétéről, illetve felsorolta azokat a szakmákat, amelyek képviselői idén összesen 102 mesterlevelet kaptak.

Miklóssy Ferenc köszöntőjében az elismerésben részesültekhez szólt, mondván nemcsak a szakmájuknak, de a közösségüknek, az ifjúságnak is tartoznak azzal, hogy példát mutatnak, oktatják az utódokat. “Az elmúlt időszakban nem volt sikk szakembernek, szakmunkásnak lenni” – folytatta Miklóssy Ferenc, majd hozzátette, hogy egy statisztikai adat szerint 28 vizsgált országból kiemelten Magyarországon tanultak a legkevesebben igazi szakmát. Ezáltal közös érdekük, hogy ezen változtassanak. Az iparkamara elnöke reményét fejezte ki, hogy hamarosan eljutunk oda, hogy a magyar mesterek Magyarországon találhatják meg számításukat, többek között az egzisztenciális fejlesztések miatt. Egy szakembernek ugyanis nagy presztízse van külföldön, ám ezt kell kialakítani itthon is. Miklóssy Ferenc szerint néhány év múlva még markánsabban látszani fog hazánkban is a jó szakemberek megbecsülése.

A honlap képei rákattintva nagyíthatók. Képgaléria a HBMÖ facebook oldalán!

Tasi Sándor, a megyei önkormányzat alelnöke a céhes időkre emlékezett a mesterlevelek kapcsán, hiszen egykor a céhlegények mesterré válásának volt ez a bizonyítványa – persze előtte az általuk elkészített céhremeket kellett felmutatniuk. Cserébe a céh védelmébe vette tagjait. Az első mesterlevelet 1816-ban, Kiskunfélegyházán adták ki, magyar nyelven, de ma is megbecsülést, elismerést jelent. Tasi Sándor arról is beszélt, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatnál a közigazgatási rendszer jobbítása során azon dolgoznak, hogyan tudnák az együttműködést javítani az önkormányzatok, a civilek, az iparkamara és vállalkozók között. Az elkövetkező időszakban például további workshopokat, találkozókat szerveznek ebben a témában, de a foglalkoztatási paktumokkal is a szakmunkás képzést erősítik. Mindemellett megyénkben továbbra is a kis- és középvállalkozások megerősítése a cél.

A 2016-os mesterlevelek ünnepélyes átadási ceremóniáját méltó módon vezette fel Lehner Zalán, a Csokonai Nemzeti Színház ifjú művészének (Nyilas Misinek), valamint Erdős-Tóth Fruzsina, a PG-Csoport szólóénekesének magas színvonalú előadása.













hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: