Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Közvetlen brüsszeli források lehívása a megyében

A Debreceni Egyetemen információs napot tartottak “A jövő megoldásai” néven 2016. november 23-án. Az uniós pályázati lehetőségek megvitatása mellett a résztvevő szervezetek együttműködési megállapodást írtak alá, amely arra is vonatkozik, hogy a Kassai úti campus inkubátorházában egy információs pontot is kialakítanak.

A nemzetközi Open Days program regionális társrendezvényén Vámosi Gábor, az Innova Észak-Alföld Nonprofit Kft. ügyvezetője olyan, sokak által nem ismert forráslehívási lehetőségekről beszélt, amelyekhez közvetlenül brüsszeli pályázatok során lehet jutni. Jelenleg is 79 milliárd forintnyi, 140 aktív pályázatról van szó, amihez sokszor azért nem kerül közel a megyei vállalkozó, mert egyszerűen idegen tőle az angol nyelven való pályázatírás.

„A megye, mint híd a források és gazdasági szereplők között” címmel tartott előadásában Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke bemutatta a megyei önkormányzat több jelenleg futó nemzetközi projektjét, egyebek mellett a PRACTYCE III és a CitiEnGov című projekteket.  A megyei közgyűlés elnöke úgy véli, hogy az említett brüsszeli pályázatokhoz vezető út a megyei önkormányzaton keresztül vezethet. Ez a segítség például a régió vállalkozásainak, intézményeinek szakmai felkészítését is jelenti. A 2020-ig tartó pár év egyfajta felkészülési időszak Pajna Zoltán szerint arra, amikor már alig vagy egyáltalán nem fog az Európai Unió vissza nem térítendő támogatásokat adni. Ugyanakkor az energetikai beruházásokat már 2017-től el kell kezdeni. Vikman László, a Nemzeti Energiagazdálkodási Zrt. vezérigazgatója – ehhez kapcsolódóan – arról adott tájékoztatást, hogy az energetikai – úgynevezett ESCO – finanszírozási modell lényege az, hogy egy külső szervezet segítségével, önerő nélkül valósuljanak meg környezetvédelmi projektek.

A Debreceni Egyetem kancellárja, Bács Zoltán szerint is fontos ez a vonal, hiszen bár 150-200 olyan pályázatuk van, amelyet éppen kezelnek, de még nagyobb szerepet kellene kapnia a közvetlen brüsszeli pályázatoknak a jövőben, aminek az érdekében együttműködő rendszerekre van szükség.

Képgaléria a HBMÖ facebook oldalán!



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: