Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

A tudatos energiagazdálkodásról – gyerekeknek

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat az Interreg Central Europe Program keretében megvalósuló “CitEnGov” című, CE496 számú projektjéhez kapcsolódóan Energy Café rendezvényt tartott. A rendezvény egy hosszabb sorozat első állomásaként valósult meg a debreceni Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 7. B osztályában, ahol a legifjabb korosztály számára rendhagyó osztályfőnöki órára került sor. A gyerekek interaktív módon ismerkedtek meg a projekt célkitűzéseivel és korosztály specifikus információt kaptak az energia-, és környezettudatos életmódról.

Érdekes, gyakorlati példákat hoztak fel a megyei önkormányzat előadói, akik olyan kézzelfogható dolgokra hívták fel a figyelmet, mint például a nemrég az iskolában történő nyílászárók cseréje, ami által sokkal hatékonyabb és olcsóbb a termek fűtése, melegen tartása. A gyerekek a megszerzett tudásukat rögvest is kipróbálhatták, hiszen teszteket töltöttek ki, amelyeket ott a helyszínen közösen ki is értékeltek az előadókkal. A szemléletformáló rendhagyó osztályfőnöki óra sikeres volt. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat szakemberei a jövő évben is több hasonló alkalommal igyekeznek minél szélesebb körben átadni a Föld klímájával, annak kedvező vagy hátrányos változásaival és a tudatos energiagazdálkodással, valamint a bennünket körülvevő környezettel kapcsolatos ismereteket a gyerekeknek is.

Képgaléria a HBMÖ facebook oldalán.





hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: