Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

A vállalkozók igényeihez is alakítják a Foglalkoztatási Paktumot

Akár 5000 embert tudnak bevonni ebbe a programba, vagyis ennyien juthatnak munkához,  részesülhetnek képzésben Hajdú-Bihar megyében, Debrecennel együtt. Immár a 7. városban, ezúttal Hajdúböszörményben tájékoztatta a vállalkozókat a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat vezetősége, munkatársai és a velük érkező több szakember.

VÁLLALKOZÓI FÓRUM A MEGYEI SZINTŰ FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK MEGVALÓSÍTÁSÁÉRT (TOP-5.1.1.-15-HB1-2016-00001)

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke szerint: “az európai uniós pályázatok keretében most lehetőség van arra, hogy a vállalkozók közvetlenül részesülhessenek azokból a forrásokból, amelyeket bértámogatásokra és képzésekre is fordíthatnak”.

A megyei közgyűlés elnöke külön kérte, hogy a megjelent vállalkozók mondják el majd véleményüket a hallottakról, jelezzenek vissza (ezt egyébként a mindenkinek kiosztott kérdőíveken azonnal megtehették), hiszen márciustól megnyílnak ezek a munkahely-teremtő lehetőségek, és addig az úgynevezett előkészítő, felmérő szakaszban hasznos lehet minden építő jellegű kritika. “Igyekszünk a munkáltatók igényeihez is alkalmazkodó rendszert kialakítani” – tájékoztatta a vállalkozókat Pajna Zoltán.

Képgaléria a facebookon!

Az idén megalakult Foglalkoztatási Paktum Iroda munkatársa, Szabó Marianna az a program céljait mutatta be, valamint általános adatokkal szolgált és a Paktum Iroda tevékenységéről beszélt, akárcsak a vállalkozók lehetőségeiről.

Szűcs Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség munkatársa a GINOP, vagyis a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon keresztül közelítette meg a programban résztvevő mikro- kis- és középvállalkozások lehetőségeit.

Salya Nóra projektmenedzser, az INNOVA Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség részéről a Horizont 2020 programot mutatta be elsősorban, ami szintén új lehetőségeket kínál a innovatív beruházások terén, és kapcsolódik a Foglalkoztatási Paktumhoz.

Boros Anita, a Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány mikrohitelekkel foglalkozó munkatársa az alapítvány rövid ismertetése után konkrétan a hitelekről beszélt.

Az eseményen részt vett Tasi Sándor, a megyei önkormányzat alelnöke, valamint Hajdúböszörmény polgármestere, Kiss Attila is.

Ezt követően is várják a megye egyes településein a vállalkozókat a további tájékoztató fórumokra, a következő héten.



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: