Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

1500 ember kerülhet közelebb a munkaerőpiachoz

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat szakemberei csütörtökön is részletes információkkal szolgáltak azokon a megbeszéléseken, amelyeken az EFOP-1.5.3-16 “Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben-kedvezményezett térségek” című pályázat volt a téma, valamint az ehhez kapcsolódó, a közeljövőben megalakítandó konzorciumok létrehozása.

Bulcsu László alelnök és Maczik Erika területi referens Berettyóújfaluban és Derecskén, míg Tasi Sándor alelnök és dr. Csordás- László Enikő fejlesztési csoportvezető Balmazújvároson és Hajdúböszörményben tájékoztatta a megjelenteket a pályázatról.

A hallgatóságot elsősorban a házigazda és a környező települések polgármesterei képezték. A szakmai előadások mellett elhangzott, hogy Bulcsu László szerint a megyei önkormányzat szeretné szakmailag segíteni a településeket a hátrányos helyzetű aktív korú lakosság felkészítésében a munkaerőpiacra történő belépés során. Tasi Sándor ugyanakkor a kialakítandó konzorciumok esetében javaslatot tett arra, hogy bevonásra kerüljenek a helyi leader akciócsoportok, mint civilek is a megvalósítás folyamatába.

A konzorciumonként elvárt eredmények: 10 fő foglalkoztatása a program megvalósítása során, valamint csaknem 1500 fő bevonása a különböző felkészítő tevékenységekhez kapcsolódó programokba. Emellett a helyben maradást elősegítő programok száma 10 darab.

Jelenleg a felhívásban meghatározott feltételek szerinti konzorciumok kialakítása zajlik, majd 2017 márciusában, áprilisában kerül sor a pályázatok benyújtására a tervek szerint. A programok a képzésekkel várhatóan az év második felében indulnak el, majd jövő év első felében elkezdhetik munkavégzésüket az ebben a programban résztvevők.

A következő héten is folytatódik a szakmai tanácsadás Hajdú-Bihar megye további területein.

A facebookon is ott vagyunk!







hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: