A megyei klaszterszervezetek szakértői ülését tartották a Megyeházán
2017. február 23-án (csütörtökön) került megrendezésre a CLUSTERS3 című projekt 2. regionális szakértői ülése a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Bocskai termében. A négyéves, kilenc nemzetközi partner együttműködésével az Interreg Europe területi együttműködési program keretében megvalósuló projektben az Önkormányzat a klaszterpolitikák szerepének növelése érdekében működik együtt többek között az intelligens szakosodás alapú kutatási és innovációs stratégiák (RIS3) sikeres megvalósításáért.
A szakértői ülésen többek között a megyében működő klaszterek – mint a Pharmapolis Debrecen Innovatív Gyógyszeripari Klaszter, Pharmapolis Innovatív Élelmiszeripari Klaszter, a Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszter, a Zöld Technológia Klaszter – klaszterszervezeteinek vezetői, képviselői vettek részt.
A szakértők véleményezték a projekt keretében született szakmai-szakpolitikai dokumentumot, mely a projektpartnerek klaszterfejlesztéshez kapcsolódó intézményrendszerét, folyamatait és tevékenységeit mutatja be. Megvitatták továbbá a megyében fellelhető és a nemzetközi projektpartnerek számára bemutatható jó gyakorlatokat és tevékenységeket a megyei klaszterfejlesztés területén. Egyetértettek abban, hogy a hazai klasztertípusú együttműködések egyik legnagyobb gátja az üzleti élet szereplői közötti bizalom hiánya, valamint az állami támogatásoktól való függőség, de elengedhetetlen a kiszámítható üzleti környezet és a világosan megfogalmazott keretrendszer is.
A projekt második évének végére a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat szeretné elkészíteni a megyei klaszterfejlesztési stratégiát, amely remélhetőleg megfelelő kereteket fog biztosítani, hogy a klaszterek – mint a helyi gazdaság- és területfejlesztés egyre jelentősebb szereppel bíró együttműködési eszközei – kedvező keretek között működhessenek. A stratégia segíti majd a hármas spirál együttműködések – kormányzati szervek, tudásközpontok, illetve kis- és középvállalkozások – továbbfejlesztését is, valamint segítségével az együttműködésben gondolkozó szereplők világosan láthatják a lefektetett intézményi struktúrákat és működésüket ennek megfelelően alakíthatják majd. A megyei klaszterstratégia remélhetőleg alapvetően hozzájárul majd a nemzeti klaszterstratégia létrejöttéhez, melynek létrehozását a szakértők is sürgetik.