Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Debrecenben megkezdődött a Magyar Református Egyház jubileumi éve

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is részt vett azon a kiemelkedő eseményen, amelyet Debrecenben, a Nagytemplomban tartottak annak alkalmából, hogy a protestáns világ 2017-ben ünnepli a reformáció kezdetének 500 éves jubileumát, a Kárpát-medence reformátussága pedig saját hitvalló közössége megalakulásának 450. évfordulóját.

A 2017. január 31-én tartott ünnepi istentiszteleten – amely köré egész napos programsorozat épült – Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnöke hirdette az igét, aki az 1567-es debreceni zsinatra is utalt beszédében, amikor is a Második Helvét Hitvallást elfogadták az ekkor már egyértelműen a svájci irányzatot követő magyar protestánsok. A Tiszántúlon létrejött első egyházszervezetük is. Szabó István, aki szülőfaluja után vette fel annak idején a Bogárdi nevet, mint elmondta „a reformációt nem valamitől való elszakadás (ahogyan egykor sokan vélték), hanem ragaszkodás Jézushoz és koncentráció”.

Az ünnepi beszédet Fekete Károly püspök, a Tiszántúli Református Egyházkerület vezetője tartotta. Ebben – legelőször is nem elfeledkezve a Verona melletti buszbalesetben elhunytakra való egy perces megemlékezésről – többek között pecsétjükről is szót ejtett, amely a szentháromságra utal, wittenbergi eredetű és az egyházkerület jelképe, Méliusz Juhász Péter, a nagy reformátor által közvetített értékeket is közvetítve motívumain keresztül. Fekete Károly a generális konvent nevében egyúttal megnyitotta a Magyar Református Egyház jubileumi évét.

KÉPGALÉRIA A FACEBOOKON!

Az ünnepség során a Kárpát-medencei református egyházak vezetői mellett a világszerte élő református partnerközösségek képviselői is részt vettek az 500 éves jubileumon és szolgáltak.

A Hollandiából érkező Bas Plaisier, a Református Egyházak Világközösségének alelnöke szintén üdvözölte a „csodás debreceni megnyitó” résztvevőit, aki úgy fogalmazott, hogy egyfajta branddé vált a protestáns vallás a világ többi vallása között az elmúlt évszázadokban. Emellett a magyar reformációt több szempontból is központi szerepűnek nevezte Európában.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelő államtitkár szerint közös kötelességünk a magunké mellett egymás hitét is megőrizni, valamint továbbadni. Mint mondta, a Kárpát-medencében 500 éve tesszük ezt. Az államtitkár kijelentette, hogy a kormány ennek a továbbadásnak és megőrzésnek a jegyében segíti számos református iskola felújítását vagy megépítését Magyarországon, valamint a partiumi, a felvidéki és egyéb határon túli, magyarlakta területeken.

Debrecen polgármestere, Papp László a történelmi jó kapcsolatra emlékeztetett, amely Debrecen városának magisztrátusa és az egyház között folyamatos volt, s amelyet példaértékűnek nevezett. A város polgármestere úgy fogalmazott, hogy amit Luther csak remélt, Kálvin megpróbált véghezvinni, az Méliusz Juhász Péter tevékenysége idején megvalósult Debrecenben.

Az ünnepi alkalmat élőben közvetítették a reformacio.ma oldalon is, valamint Debrecenbe érkezett az a nagy kamion, amelyben a reformáció történelme elevenedik meg, s bárki megtekinthette a nap folyamán.













hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: