Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

A szabadságharc összekovácsoló erejét komolyan gondolják Hajdú-Bihar megyében

A hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola aulája megtelt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hangulatát, eseményeit színvonalas műsor által felidéző ünneplőkkel. Amint Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is megemlítette március 15-ei ünnepi beszédében, a megyei közgyűlés határozata alapján mostantól a nagyobb nemzeti ünnepek alkalmával mindig valamelyik hajdúsági vagy bihari, sárréti településen tartják a megemlékezést. Ezáltal is erősítve a megyei városok, községek együttműködését, összhangját.

A hagyományteremtő célú kezdeményezés első állomása Hajdúsámson volt (a megyei közgyűlés több képviselője is a főhajtó sorok között volt), ahol a márciusi ifjak másfél évszázaddal ezelőtti szellemiségéhez, a forradalomhoz méltó ünnepi műsorral készült a vendéglátó város. Gyerekek és tanáraik léptek fel, szavalattal, táncelőadással, hegedűvel kísért énekkel, fúvószenével, valamint Dandé Melinda egyéni ének-előadásával, amely szintén a nagy elődöket idézte fel hangulatában és a körülötte élőképeket formáló gyerekekkel.

Képeink rákattintva nagyíthatók. További fotók a facebook oldalunkon (KATT IDE)!

Antal Szabolcs, Hajdúsámson polgármestere a szabadság minden korban kiemelkedő fontosságáról, a bátrak iránti tiszteletről beszélt, akik tetteikkel szolgálták a reformkor, majd az utána következő időszak polgáriasodását, a demokrácia térnyerését Magyarországon. A sámsoni polgármester a nemzeti értékekért folytatott küzdelmeket a mai napig tetten érhetőnek látja, hiszen akkor a hazát védték szabadságharcosaink, ám szerinte a 21. században is aktuális a téma, hiszen jelenleg is katonák, rendőrök, határőrök óvják az illegális bevándorlóktól országunkat.

Ezt erősítette meg az idén 200 éve született Arany Jánostól származó idézettel kezdő Pajna Zoltán is, aki a migránskérdés kapcsán kitért arra, hogy a nemzeti identitást és az összetartozást bármi áron meg kell őriznünk – nem engedve a külső utasításoknak, megtartva döntési jogunkat saját hazánk ügyeit illetően -, illetve a magyarságon belüli kapcsolatokat erősítenünk napjainkban is – akár a kultúránk terjesztésével, akár a határok védelmével. Mint a megyei közgyűlés elnöke elmondta, a magyaroknak folyamatos feladata egymás megismerése, a kulturális kötődés fenntartása, ami igazi közösséggé, egységes nemzetállammá tesz minket.

A március 15-ei megemlékezés során a hajdúsámsoni Petőfi-szobornál helyezték el tiszteletük jeléül koszorúikat az ünnepség résztvevői, köztük a megyei önkormányzat részéről Pajna Zoltán elnök és Dr. Dobi Csaba jegyző is.













hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: