Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Az úszósport továbbra is töretlen népszerűségnek örvend Magyarországon

A 30. Országos Diákolimpia Úszódöntőjét rendezik Debrecenben a hétvégén. A sorozat elején ősszel nevezett 15 ezer fiatal közül a legjobb 1200 gyerek került be a fináléba a 19 megyéből és a fővárosból, számos korcsoportban, úszásnemenként. A szombati megnyitón, amelyet a Városi Sportuszodában tartottak, Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke mondott köszöntőt.

A résztvevők üdvözlése mellett Bulcsu László megköszönte a diákolimpia szervezőmunkáját a debrecenieknek, valamint a városnak azt, hogy lehetőséget adott ilyen díszletek között megrendezni az eseményt. Mint mondta, joggal feltételezhetjük, hogy évek múlva másmilyen dobogón állhatnak majd a most is ügyes úszópalánták legtehetségesebbjei, legkitartóbbjai – az akkori felnőtt világversenyek végén. Valamint örvendetesnek nevezte, hogy a megyében több településen tanuszoda fog működni a jövőben, elősegítve az egyébként is világszínvonalú magyar úszósport továbbfejlődését térségünkben, ösztönözve egyre több gyereket, hogy ezt a sportágat válassza.

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere kijelentette, hogy Debrecen büszke arra, hogy rendezője lehet ennek a rangos országos sportdöntőnek, jelezve azt is, fontos a sport a város számára, ami egészséges embereket nevel testben és lélekben egyaránt. A versenyzőkhöz kifejezte reményét, hogy a példaképeket követve ők is eredményesek lesznek, de ha nem, akkor is szeressék a sportot.

Ha olimpia, akkor eskü is dukál a megnyitó során. Ezt a létavértesi Arany János Általános Iskola 3. osztályos tanulója mondta előre a versenyzőtársaknak.

A diákolimpiát Rádics Balázs, a Magyar Diáksport Szövetség ügyvezető igazgatója nyitotta meg, majd pár perc szünetet követően vízbe is csobbantak az I. és II. korcsoport gyorsúszói – hogy utána sorban következzen minden fiatal a kétnapos döntők alatt.

KÉPGALÉRIA a facebookon, KATT IDE!

















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: