Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Egyszerűsítik, modernizálják az adózási ügyintézést Magyarországon

A magyar adózás történelmében 2017. március 15-től új időszámítás kezdődhet, hiszen élesítik az elektronikus ügyintézés újabb formáját, hamarosan elérhető lesz az egyelőre még csak tesztüzemben működő online felület, illetve fokozottan szeretné elérni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy egyre inkább nőjön szervezetük működésének társadalmi elfogadottsága Magyarországon. Az ötödik alkalommal Debrecenben megrendezett Nemzetközi Adó- és Vámkonferencia március 9-én Tállai András parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár és Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke fővédnöksége mellett ülésezett a Kölcsey Központban – mint többen megjegyezték, Debrecen jó helyszín, konstruktívan együttműködő szakemberekkel, ezért térnek vissza ide már évek óta.

A köszöntők során Pajna Zoltán kifejezte reményét az iránt, hogy a folyamatos fejlesztések nyomán egységes rendszer és átláthatóbb adótevékenység alakul ki, amellett a társadalmi megítélés fontosságára is felhívta a figyelmet, ami szerinte az utóbbi években egyre inkább pozitív Magyarországon a NAV tevékenysége iránt.

KÉPGALÉRIA a facebookon.

A konferencia részeként a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének Elnöksége díjakat adott át az arra érdemeseknek. Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke a debreceni adó- és vámszakmai konferenciák megrendezéséhez nyújtott többéves támogatásáért Szent Máté díjban részesült, amelyet Bók Mihály társelnök adott át neki.

Molnár Tamás, vámszakmai és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint Bók Mihály is köszöntötte a szakmai konferencia vendégeit. ezek során elhangzott, hogy a 2017-es évet sem várják könnyebbnek, mint a 2016-os volt, a megyei NAV irodák vezetőinek legalábbis biztosan rengeteg dolga lesz, főleg, hogy több változás lép életbe idén.

Sinkáné Dr. Csendes Ágnes, a NAV Központi Irányítás adóügyi főigazgatója előadása során az adózói minősítésről, valamint az elektronikus számlákról és az E-SZJA rendszeréről tájékoztatta a jelenlévőket. Polcz Attila, a NAV Központi Irányítás rendészeti főigazgatója pedig elsősorban az EKAER (Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer) folyószámla kezeléssel és végrehajtással való kapcsolatát ismertette az első szünetig.

Ami a legtöbb embert érdekelheti jelenleg, az a megváltozott adóbevallás kérdésköre volt. Ennek kapcsán kiderült, hogy jelenleg egyre többen, de nem elegen rendelkeznek ügyfélkapuval ma Magyarországon. A korábban tervezett több mint 3 millió felhasználóhoz képest jelenleg 2,2 millióan regisztráltak eddig, de közülük mintegy 1,7 millióan aktívak. Éppen ezért, bár hosszabb távon cél, hogy az elektronikus ügyintézésre bírják rá a magyar embereket, de természetesen az ügyfélkaput nem használók számára is segítséget nyújt a NAV. 2017. március 15-ig többféle módon jelezheti bárki a szerevezet felé (sms-ben, webes felületen, stb.), hogy szeretné, ha a NAV készítené el számára a bevallási TERVEZETÉT. Ez nagyon fontos, emelte ki Sinkámé Dr. Csendes Ágnes -, hogy tudja mindenki, ez még nem maga a bevallás, csak egy tervezet, amelyet még az adózó állampolgár ellenőrizhet és módosítást kérhet, ha valamilyen részében szerinte véleményes.

A még jelenleg nem üzemelő, de hamarosan elinduló új honlap kinézetét, menüpontjait is bemutatták a konferencián – csupán tájékoztató jelleggel, néhány részletében még bizonyára változni fog az indulásig.

Bővebben a NAV weblapján tájékozódhat mindenki.










hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: