Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Magyarország első igazi intelligens élelmiszerei Hajdú-Bihar megyeiek

A Hajdúsági Sütödék Zrt vezérigazgatója, Szakács Tamás mutatta be azt a 17 évvel ezelőtt elkezdődött saját projektjüket a debreceni Hotel Divinusban , amely a “Smart Food” nevet kapja – le van védve, más nem használhatja – és teljes mértékben Hajdú-Bihar megyéhez kötődik. Célja, hogy a ma egyre népszerűbb (és sajnos a megyénkben több esetben az országos átlagot is meghaladó mértékű érrendszeri, keringési vagy éppen daganatos betegségek miatt) csökkentett vagy valamilyen összetevőjében teljesen mentes élelmiszerek egy új dimenzióját teremtse meg.

A Smart Food ugyanis több ezeknél, mint a vezérigazgató termékbemutató prezentációjában elmondta, ők nem szimplán elvesznek valamit egy élelmiszerből (például glutént vagy mást), hanem komplex megoldást kínálnak arra, ha valakinek olyan egészségügyi problémája van, amelyen még korszerű és egészséges táplálkozással segíteni lehet. Szakács Tamás nem mondja azt, hogy gyógyító az élelmiszerük vagy az maga a gyógyszer, de azok, akik az úgynevezett veszélyeztetett csoportok valamelyikébe tartoznak, mint mondta, bátran használhatják ezeket a termékeket az egészségük megőrzése vagy javítása érdekében.

A többéves kutatómunka során egyetemi vagy más külső laboratóriumi munkát nem vettek igénybe, így, bár hosszabb időbe telt, de teljesen saját fejlesztésűnek tekinthetők a “Vitajó” névre keresztelt termékek. Az egyelőre háromféle kenyérrel az élelmiszerpiacra belépő Hajdúsági Sütödék Zrt. árai – Szakács Tamás szerint – nem lesznek jelentősen drágábbak a jelenlegi hasonló, ám nem “okos” termékeknél, sőt, reményei szerint nagyjából azok árkategóriáján belül tudnak maradni. Azt viszont megígérte a vezérigazgató, hogy Hajdú-Bihar megyét kiemelten kezelik majd, vagyis a legolcsóbban itt lehet majd hozzájutni termékeikhez.

A sok-sok klinikai teszten is keresztülmenő, mindenféle jogi kritériumnak és uniós szabványnak megfelelő élelmiszerek kapcsán Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke megjegyezte, hogy megyénkben egyébként is van mit bepótolnia az itt élőknek, hiszen az országos adatokhoz viszonyítva több betegséget tekintve sajnos élen jár Hajdú-Bihar. Emellett az EU-n belül Magyarországon alacsonyabb a várható élettartam, mint sok más országban, amelynek egyik oka a nem megfelelő táplálkozás, illetve az, hogy nem tudatosan étkeznek sokan hazánkban.

Papp László, Debrecen polgármestere az intelligens élelmiszerek esetében arról beszélt, hogy ma már egyre inkább valami pluszt kell felmutatnia a gyártóknak, amitől többé válik egy új termék, mint a korábbiak. Ezzel együtt azonban javasolta, hogy a reményei szerint a piacon idővel sikereket elérő Hajdúsági Sütödék új termékei olyan megkülönböztető jelzéssel lesznek ellátva, amiből a vásárló rögtön felismeri azokat – hiszen egyébként nagyon hasonlatosak a más, hagyományos péktermékekhez.

Erre reagálva Szakács Tamás közölte, hogy a kutatások azt bizonyították, a fogyasztók nem bíznak azokban az új termékekben, amelyek jelentősen eltérnek ízben vagy formában a megszokottól, ezért nem kívántak teljesen új alakkal vagy ízvilággal megjelenni, ám a sajátos “Vitajó” csomagolás egyértelművé teszi majd, hogy mit kap a pénzéért a vásárló.

Kelet-Magyarországon mintegy 700 üzlet, országos szinten pedig az egyik multinacionális cég több mint 400 boltja forgalmazza majd a “Vitajó” kenyereket rövidesen.

A termékbemutatóval egybekötött sajtótájékoztató végén ezekből az intelligens élelmiszerekből készült finom ételeket kóstolhatták meg a jelenlévők.





hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: