Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Reformáció 500: visszatérni a régi értékekhez

Reformáció 500 néven nagyszabású vetélkedősorozat döntőit rendezték meg Debrecenben, a DSZC Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája aulájában hétfőn. Az általános iskolások mellett a gimnazisták is megmutathatták tudásukat a reformáció témakörében. Az eseményen fővédnökként részt vett Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke is.

A megnyitó során Derencsényi István lelkészi főjegyző beszélt a reformációról, mint korszakteremtő eseményről, illetve arról, hogy a reformáció kifejezésről nem a hitújítás, hanem a régi, krisztusi hithez, az ő tanításaihoz való visszatérés kell eszünkbe jusson, hiszen nem újat hozott, csak helyreállította az eredetit.

Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója köszönetet mondott a verseny megszervezéséért, és ő is a gyökerekhez való visszatérést emelte ki, ami szerinte igaz a mai Európára is, mint szükséges irányvonalra – és nem csupán a reformáció kapcsán. A DSZC-t illetően megemlítette, hogy ez a verseny üzenet is kifelé a részükről, hiszen a szakképző centrumban nemcsak szakmát, de egyéb műveltséget is szereznek a gyerekek, amely tudásra büszkék lehetnek.

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA érhető el! A honlap fotói rákattintva nagyíthatók.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke, hogy oldja a gyerekekben az esetleges drukkot, felhívta a figyelmüket, hogy ne legyenek görcsösek, inkább éljék meg ezt a tudásközpontú vetélkedőt. Példaként hozta fel a nemrégiben a megyei önkormányzat által szervezett, a Megyeházán tartott  országos, a magyar értékekről, hungarikumokról szóló vetélkedő megyei döntőit, ahol a résztvevő iskolások olyan jól érezték magukat, hogy a legjobbjukat tudták adni egy rangos megmérettetésen. Pajna Zoltán szerint visszatekintve a középkor emberének életére, ott is nehézségekkel kellett megküzdeni, amiből mi magyarok is kivettük a részünket, akárcsak abból a szellemi pezsgésből, ami végbement a kontinensen – ráadásul a reformáció egyik fő csapása Magyarországon keresztül vezetett. Tanulságként hozta fel Méliusz Juhász Péter reformátor esetét, aki távol hazájától, Wittenberg egyetemén szerzett nagy tudást, de itthon is kamatoztatta ezt; gyakorlatilag ő is visszatért oda, ahonnan elindult.

A mintegy háromórás általános és középiskolás döntők változatos feladatokból álltak, több helyszínen az iskolán belül. Külön érdekesség volt, hogy a kísérő tanárok is kitölthettek egy totót, amelynek pontszámával saját kis csapatukat segítették.













hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: