Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

A megyei önkormányzatiság példa értékű lehet sokak számára

Harmadik alkalommal tartották meg a Hajdúsági Közigazgatási Napot Hajdúböszörményben. Kiss Attila polgármester örömét fejezte ki ennek alkalmából a Polgármesteri Hivatalban tartott előadás sorozat kezdetén. Mint a városvezető elmondta nemcsak a magyar meghívottak, de a Németországból idelátogató három fiatal – akik a Hans von Dohnanyi Ösztöndíj segítségével jutottak Magyarországra – is betekintést nyerhetnek az önkormányzatiság mindennapjaiba.

Számos előadó vett részt a több órás konferencián. Dr. Mátrai Márta a Parlament háznagy asszonya az új Alaptörvény 5 éves múltjáról beszélt, kiemelve, hogy az Alkotmány a múltat és a jelent köti össze, és szükséges volt változnia a rendszerváltás utáni évek során.

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA!

Vasas Lászlóné dr, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal főigazgatója a hivatal feladatairól és az önkormányzatokat érintő törvényességi felügyeletről tájékoztatta a jelenlévőket. Mint elmondta szerinte jó irányba halad a modern közigazgatás megteremtése Magyarországon. Fő céljuk, hogy az emberek bízzanak bennük, hiszen minden körülmények között első az ügyfél. Elhangzott az is, hogy a fokozatosan átalakított közigazgatás során nagyjából 1 milliárd forintot takarított meg a hivatal az egyes feladatok, illetve csoportok integrációjával.

Dr. Szikora Veronika dékán, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karáról az intézmény külföldi kapcsolatairól beszélt, illetve arról, hogy ezek mi módon fejleszthetők.

Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke a szűkös anyagi források miatt elsősorban a lehívható források és a gazdasági szereplők közötti hídnak nevezte a megyei önkormányzatot. Ebbéli szerepében a hivatal lehetősége korlátozott, ám így is sokrétű. Fejlesztési ügynökségén keresztül a terület-, vidék-, valamint emberi erőforrás fejlesztési (TOP, VP, EFOP) programokban való részvétele jelentős, nemzetközi projektekben is részt vesz. A megyei önkormányzat életében fontosak a hazai uniós forrásokból támogatott projektek is: többek között a Foglalkoztatási Paktum, az Oxenweg, vagyis a Magyar Szürkék Útja.

Néhány esetben még nem zárultak le a pályázás lehetőségei, ezek közül Tasi Sándor a helyi foglalkoztatási együttműködéseket emelte ki. Mindent egybevéve a hivatal eleget tesz jogszabályban meghatározott feladatainak, amely a területfejlesztés, vidékfejlesztés, területrendezés, valamint koordinációs munkák összessége.

Prof. Dr. Horváth M. Tamás kúria bíró, a Debreceni Egyetem jogi karának tanszékvezetője a közigazgatási bíráskodás változásairól tartott előadást. Ennek kapcsán szóba kerültek az úgynevezett saláta törvények, vagyis azok a jogszabályok, amelyek sok más jogszabályra is hatnak egyes részleteikben, tehát igen széles körben változtatnak a jogrendszeren.

Dr. Barabás Zoltán, a Belügyminisztérium Önkormányzati Főosztályának helyettes vezetője arra a kérdésre válaszolt beszédében, hogy mi az önkormányzatok tényleges feladata. Ugyanakkor az önkormányzatok tevékenységének mozgatórugója az adott jogi környezet, amelyben apparátusa dolgozik. Érdekesnek titulálta Barabás Zoltán az önkormányzatok által vállalt közügyeket, ám a folyamatosan átalakuló jogszabályi környezetben kérdéses szerinte, hogy miként képesek megfelelni feladataiknak. Mindemellett az előadó az elektronikus ügyintézés kihívására hívta fel a figyelmet, ami maga után vonja, hogy az önkormányzatok folyamatosan fejlesszék informatikai hátterüket. Ugyanakkor az is befolyásoló tényező, hogy különböző lehetőségei vannak az egyes önkormányzatoknak. Nemcsak a hivatalnak, de a települések polgármestereinek is sokféle (egyre több) jártassággal kell rendelkezniük. Barabás Zoltán szerint manapság már jó politikusnak, emellett jogi, gazdasági ügyekben jártas, a jó pszichológiai érzéken keresztül empatikus személyiségnek kell lennie egy-egy városvezetőnek.

A konferencia végén a három meghívott német fiatal bemutatkozott, elmondta Magyarországon szerzett tapasztalatait (volt köztük, aki már több éve él itt). Mindhárman megjegyezték, hogy többféle szemszögből megismerték hazánkat, önkormányzatiságunkat. Dr. Ficsor László járási hivatalvezető (Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúböszörményi Járási Hivatal) volt az esemény moderátora.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: