Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Megnyitották az új horgászpályát – a tagság igényeinek megfelelően

Több olyan esemény is történt az utóbbi időszakban, mint például a Fancsika-tó kiszáradása vagy éppen a Látóképi-tó rendezése, ami a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségét arra ösztönözze, hogy új pályát alakítson ki a Keleti-főcsatornán. A hétvégén átadták a 34 stabil horgászhellyel rendelkező, a korábban 40 évig a szövetség elnökeként tevékenykedő, nemrég elhunyt Dr. Veres Ferencről elnevezett pályát.

A beruházás, amely mintegy másfél millió forintba került, Balmazújváros segítségével jött létre, ezt azonban korábbi polgármesterük, Tiba István, jelenlegi országgyűlési képviselő szeretné, ha központi költségvetésből vissza tudnák forgatni.

Az új horgászpálya kialakítása illik abba a koncepcióba, amely szerint Balmazújváros folyamatosan igyekszik támogatni a helyi sporttevékenységeket – és ez is ebbe a kategóriába tartozik -, mivel a megyei város egyértelműen a sportturizmus köré építi idegenforgalmi attrakcióit.

Az ünnepi eseményen Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke is részt vett.

További KÉPEK az átadásról a www.hajdu-horgasz.hu oldalon találhatók.







hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: