Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Céltudatos balmazújvárosi fejlesztések: Hotel Kamilla

A Hajdú-Bihar megyei város fejlesztési koncepciója nem titkoltan a sportra és az idegenforgalomra épül az utóbbi években. Sőt, e két ágazatot összekötve a sportturizmusra. Ennek következő lépése volt a korábbi négy csillagos Termál Hotel megvásárlása a települési önkormányzat által, amelyet át is alakítottak, kibővítették, átkeresztelték.

A június 7-i átadó ünnepségen Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke mondott köszöntőt, míg Dr. Veres Margit polgármester és Dr. Tiba István, a térség országgyűlési képviselője Balmazújváros régi-új büszkeségéről, valamint a város térségi szerepéről beszélt a vendégeknek.

A város 2016. december 23-án 300 millió forint költségvetési támogatást kapott a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, továbbá a Belügyminisztérium a Hotel Kamilla szálloda eszközbeszerzését 70.500.000 forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette.

Az önkormányzat tulajdonában, a szálloda környezetében számos sport és turisztikai komplexum helyezkedik el, többek között a Kamilla Gyógy, – Termál,- és Strandfürdő, a Semsey Kastély, a 2465 fedett ülőhellyel ellátott labdarúgó stadion. Nemsokára megépül a fedett uszoda, néhány száz méterre épül a kézilabda edzőcsarnok és a sort még folytathatnánk.

A Hotel a sportolók mellett a gyógyulni vágyókat, a kulturális programokra érkezőket is tudja fogadni.

A szakképzésre is gondolva a Hotel Kamilla, mintegy tanszállodaként (szakácsok, cukrászok, pincérek képzése során) is tudja majd a tanulni vágyó fiatalok gyakorlati helyét biztosítani.

A fejlesztés eredményeként 53 szoba várja a Hotel Kamilla vendégeit. Az első szinten 18 új szobát, a második emeleten 20-at, míg a tetőtérben 15 szobát újítottak fel.

A hotel bemutatását és átadását megelőzően – stílszerűen – női válogatott labdarúgó-mérkőzésre invitáltak mindenkit, amelyen ünnepélyes külsőségek között a magyar és a bolgár válogatott csapott össze a közeli Balmazújvárosi Városi Stadionban, amely ugyancsak a fejlesztések során épült-szépült az elmúlt években.

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA!















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: