Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Debrecenben jubilál a Diákolimpia

A 30 éves Diákolimpia kerek évfordulója apropójából Debrecenben „Jubileumi Összevont Diákolimpia” elnevezéssel egy 1500 gyereket megmozgató, 6 sportágat felölelő, 2017. június 21-24. között zajló sportrendezvényt szerveztek meg, amelyre világnagyságok sora is ellátogatott, hogy tiszteletét tegye az utánpótlásképzés egyik legrangosabb országos versenysorozata előtt.

A szerda este 20 órakor kezdődő megnyitó beszédek során Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke elsősorban a sportélményre hívta fel a telt házas Hódos Imre Rendezvénycsarnok lelátóján ülő másfél ezer gyerek és szüleik figyelmét, amelyet itt és most kell megélniük, az elért eredménytől függetlenül. A korábban elhangzott Himnusz kapcsán pedig megjegyezte, hogy annak szellemisége akkor is át kell járjon minket, magyarokat, amikor bármi más alkalommal halljuk, nemcsak akkor, ha a dobogó tetején áll valaki.

Dr. Barcsa Lajos, Debrecen polgármestere a várost, mint a nevezetes sportesemények rutinos szervezőjét említette, ahol már rengeteg rangos világeseményen szurkolhattak a rajongók. Debrecen a diáksportra, az utánpótlásra is kiemelten figyel – tette hozzá. Ráadásul nem csupán erkölcsileg, de anyagilag is támogatja a város a Diákolimpiát.

A taps járt minden felszólalónak, így Szabó Tünde sportért felelős államtitkárnak, korábbi világklasszis, ötkarikás ezüstérmes úszónak is, aki ugyanúgy Debrecen szerepét méltatta a remek kezdeményezés és a szervezés kapcsán, akárcsak Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, olimpiai ezüstérmes öttusázó, aki Sydney-i élményeiről is beszélt a gyerekeknek. Emlékei szerint akkor, ott, a 2000-es nyári olimpián érezte át igazán, milyen is egy ekkora világeseményen részt venni, belülről megtapasztalni ezt a semmihez sem fogható csodát. Kívánta, hogy az ifjoncok is nagy élményekkel térjenek majd haza Debrecenből.

A legtöbb szerepet azonban Berki Krisztián, London (2012) olimpiai aranyérmes tornásza kapta, aki nemcsak a fiatalokhoz szólt, de később részt vett egy trükkös kosárlabda bemutatóban is. A lólengés nagymestere elmesélte, milyen nagy lépés volt számára, amikor diákolimpiai bajnokként érte a dicsőség, majd egy-két év múlva már éppen itt Debrecenben nyerte meg első felnőtt világversenyét, a 2005-ös Európa-bajnokságot (amit még további címek követtek). A nagy dobása azonban még hátra volt, hiszen az országosan, sőt, nemzetközi szinten is magasan jegyzett Face Team kosárlabda zsonglőrök légi bemutatója során egy alkalommal ő adta fel zsákolásra a labdát, sőt, nagy derültséget kiváltva a közönségből, ripsz-ropsz megtanították neki azt is, hogy pörögjön a labda az ujján.

Látványból egyébként sem volt hiány a jubileumi Diákolimpia megnyitóján, hiszen tánccsoportok, illetve akrobatikus rock and roll párosok is kiemelkedő produkciókkal szórakoztatták a nagyérdeműt, emellett már a megyék táblás felvonulása (pöttöm lánykák által) is ünnepi külsőségek között zajlott, akárcsak az ünnepség minden pillanata, például a 30 éves jubileum miatt is dukáló új diákolimpiai himnusz, amelynek klipjét az óriáskivetítőn nézhették, hallgathatták meg a vendégek vagy a diákolimpiai eskütétel.

Egy kis olimpia került Hajdú-Bihar megyébe, a versenyek már zajlanak Debrecenben, a 6 sportág, vagyis a kosárlabda, a röplabda, a labdarúgás, a kézilabda, valamint az atlétika és az úszás legjobbjai pedig későbbi felsőoktatási felvételijüket is megtámogathatják, hiszen minden dobogós 10-10 plusz pontot kap a felvételi eljárás során.

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA. A honlap képei rákattintva nagyíthatók. (Fotó, szöveg: Koppányi Szabolcs.)















































hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: