Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Határvadász központot létesítettek Debrecenben

A Kölcsey Központban tartották az ünnepélyes állománygyűlést, amely során bejelentették a határvédelem megerősítését szolgáló, új állományba vett, elsősorban határvédelemre szakosodott képzést kapott több száz fő szolgálatba helyezését. Az eseményen Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke, Rácz Róbert megyei kormánymegbízott, valamint Dr. Papp László, Debrecen polgármestere is megjelent.

Egy rövidfilmet láthattak a vendégek a program részeként, amely a Készenléti Rendőrség (KR) Határvadász tevékenységét mutatta be, míg a KR Zenekara tette még ünnepibbé az eseményt.

Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány ünnepi beszéde során kijelentette: “Hivatalosan is megérkezett a Készenléti Rendőrség Debrecenbe”. A 23. sorszámot kapó határvadász kirendeltség 309 státuszt jelent alkalmazásban, míg országosan – a Kormány döntése értelmében – a Készenléti Rendőrség állományát 3000 fővel növelik meg.

Ennek keretében hozzák létre Debrecenben – teljes nevén – a Készenléti Rendőrség magyarországi Határrendészeti Igazgatóság Határvadász Bevetési Főosztály III. XXIII. Határvadász Bevetési Osztályát.

A létszámnövelés okaként egyértelműen a migrációval kapcsolatos illegális határátlépéseket hozták fel. Papp Károly a képzésben résztvevőket teljes értékű rendőrnek nevezte – reagálva néhány negatív véleményre a sajtóból -, akik azonban egyértelműen a határvédelemre szakosodtak. Ugyanakkor a későbbiek folyamán lehetőség nyílik számukra, hogy más képzési modulokat is válasszanak, így szélesítve tudásukat a rendőrség kötelékén belül.

Mint kiderült, a 2016 augusztusától elkezdődött toborzásra sok ezren érkeztek, ám  az országos rendőrfőkapitány szerint mindenképpen a mindenképpen a minőségre helyezték a hangsúlyt a kiválasztásnál, a mennyiséggel szemben. A végzetteket folyamatosan állítják szolgálatba tavasz óta.

Papp László, Debrecen polgármestere beszédében elmondta, “mi tudjuk milyen együtt élni menekültekkel”, ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy az egykori menekülttábor immár új módon hasznosul, s természetesen nagy szeretettel várják Debrecenbe a készenléti rendőrség állományának tagjait. A polgármester reményét fejezte ki, hogy akik nem Hajdú-Bihar megyeiek, azok is otthonra lelnek itt.

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA!















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: