Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Lovasturizmust Fülöpre is!

A IV. Fülöpi Fogathajtó Versenyre – amelyet Fülöp Község Önkormányzata és a Fülöpi Hagyományőrző Lovas egyesület rendezett – négy kategóriában neveztek a versenyzők (összesen 27-en), és a délelőtti, majd a délutáni fordulóban mérték össze tudásukat, valamint teljesítették a pályát – közben népdalokkal, ízletes magyar ebéddel kapcsolódhattak ki.

Az országos versenysorozat részeként számontartott rendezvényen Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke beszédében kiemelte mennyire fontos, kiemelendő ágazat a lovasturizmus, főként itt Fülöpön, amely  tervek szerint egyik állomása lehet a lovasturizmusnak. Az alelnök hangsúlyozta továbbá azt is,  hogy mennyire lényeges ezen a területen is a közösségben való gondolkodás.

Hutóczki Péter, Fülöp polgármestere a falubeliek pozitív hozzáállását emelte ki, ami miatt könnyű efféle nagyobb rendezvényeket is megszervezni, lebonyolítani – igaz, ezúttal szomorú előzménye is volt a versenynek, miután az egyik nevező 3 lovát villám sújtotta a napokban, és kettő elpusztult emiatt.

Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára ugyancsak a közösség erejéről beszélt, ami Fülöpön a sikeres rendezvények záloga, csakúgy, mint az, hogy az itteniek mindig a legtöbbet akarják kihozni bármiből, amibe belefognak.

Komor Csaba református lelkész, a helyi lovasegyesület tagja a 20. zsoltárból idézett, majd megáldotta a versenyzőket és a résztvevőket.

Győztesek:

Póni kettesfogat, CAN-C ( P2):Dobó Imre (DHF SE Hajdúböszörmény)

Kettesfogat, CAN-C2 (H2), egyben a vándordíj nyertese: Molnár Lajos (DHF SE Hajdúböszörmény)

Kettesfogat, CAN-D (H2): Kiss István (Füzesgyarmati Gyermeklovas A.)

Egyesfogat, CAN-D (H1): Kupecz Árpád (Fülöpi Hagyományőrző Lovas Egyesület)

A díjakat átadta és a szalagokat feltűzte: Hutócki Péter, Fülöp község polgármestere; Fülöp Község Önkormányzatának Képviselő-testületi tagjai; Komor Csaba református lelkész; a Fülöpi Hagyományőrző Lovas Egyesület tagjai; Dr. Faluvégi József állatorvos; helyi lovas és civil emberek.

A viadal után a Kassai Lovasíjász Iskola – Bodnár törzs Debrecen látványos lovasíjász bemutatóját tekinthette meg a szépszámú vendégsereg.

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA!



















hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: