Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hajnalig állt a bál Biharnagybajomban

Szitó Sándor polgármester büszkén köszöntötte Biharnagybajom Napja alkalmából a vendégeket július 8-án, amikor is egész napos rendezvény keretén belül ünnepelték meg a már 1552-ben mezővárossá vált, jelenleg nagyközség történelmi hagyományait, fejlődőképes jelenét, reményteli jövőjét.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke, Pajna Zoltán, valamint Dr. Vitányi István és Bodó Sándor országgyűlési képviselők is ellátogattak a Sárrét egyik jeles településére.

A Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar térzenével fogadta a Biharnagybajomba érkezőket, majd az ünnepélyes köszöntők után elsősorban a kicsiké volt a főszerep, akik a helyi óvodásoktól kezdve a mazsoretteken át a helyi Jókai Mór Általános Iskola növendékeiig műsorral léptek fel.

Az ebéd előtt kezdődött a Betyárdal Fesztivál, majd a reggeltől rotyogó, sülő, fövő ételek versenyében hirdettek győztest, helyezetteket.

Amíg a gyerekek akár az ugrálóvárban vagy a buborékfociban jeleskedtek, Sárrétudvari Református Egyházának férfikara énekelt, táncbemutatóra, bűvész show-ra került sor. A nyugdíjasok is megmutatták előadókészségüket, akárcsak a TÁMASZ Szociális Alapszolgáltatás Központ tagjai.

Este a Children of Distance műsora, valamint Jó Laci betyár szórakoztatta a nagyérdeműt, miközben állt a Gyepi Bál hajnalig…

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA!








hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: