Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

A 471-es első szakaszát nettó 5,5 milliárd forintból újították fel

A sok baleset helyszíneként elhíresült 471-es főút felújítását hatalmas várakozás övezi Hajdú-Bihar megyében. Bő egy évvel az alapkőletételt követően az első beruházási szakasz véget ért, így Hajdúsámson és Nyíradony között, 16 kilométeren, egészen a megyehatárig sokkal biztonságosabb lesz a közlekedés rajta mostantól. Az ünnepélyes átadást, amelyen Kondásné Erdei Mária, Nyíradony polgármestere mellett többek között Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke is részt vett fesztivál követte a hétvégén Nyíradonyban, jelezve a fejlesztés fontosságát.

A Debrecent és Mátészalkát összekötő 471-es főút, amely Ukrajna és Észak-Erdély felé halad túl sok veszélyes kanyarral, valamint harmadrendű útburkolattal rendelkezett. Ezt javítják és fejlesztik a kormány kiemelt beruházásának keretében.

Az ünnepségen Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter példaértékűnek nevezte azt az együttműködést, amit megyénkben tapasztalt a felújítások során, és reményét fejezte ki, hogy ez megmarad a jövőben, akár a választások után is. Mint Lázár János kijelentette, a meglévő határok ellenére egyre kevésbé lehet érezni az elhatárolódást azáltal, hogy Magyarországról Romániába és Ukrajnába is egyre jobban, gyorsabban, biztonságosabban el lehet jutni és viszont.

Tasó László, a térség országgyűlési képviselője, a Miniszterelnökség államtitkára arra tért ki beszédében, hogy a korábbi fejlesztési ciklusban (2007-2013 között) már megújulásra váró főutat, akkor a politikai harcok közepette nem érte el a fejlesztés, ám ezt most pótolni tudják.

A beruházó a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A folytatást jelképező újabb alapkövet is elhelyezték.

Fotó: Szabó Anita. KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA.









hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: