Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Kisütöttük értékeinket…

…avagy a X. Bakonszegi Kemencés Nap és Hajdú-Bihar Megyei Érték Nap keretében bemutatkoztak  a megye értékei!

10. alkalommal rendezte meg a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft. Hajdú-Bihar Megyei Módszertani Irodája által szervezett a már hagyományos értéknapot 2017. augusztus 5-én.

A rendezvény idén is lehetőséget kínálta helyi értékek feltárására és bemutatására, míg a kapcsolódó szakmai előadásoknak, amelyeknek Nadányi-Miskolczy Kúria adott otthont, az értékek jelenbe történő átörökítése, éltetése volt a célja.

Az eseményt  Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg, aki figyelmeztetett rá, hogy az értékmegőrzés önmagában nem elég, a jövőre gondolva mindenhol, a hátrányos helyzetű településeken is el kell kezdeni az értékek feltárást, tovább örökítését. 

Kárpáti Árpád, az NMI Művelődési Intézet ügyvezető igazgatója többek között az intézet módszertani tanácsadó szerepét hangsúlyozta az értékgyűjtésben és az értékfeltárásban. Hozzátette: minden településnek vannak értékei, amivel közös felelősségünk foglalkozni. Ha valaki ugyanis létrehozza a saját értéktárát, az még csak a kezdet, a települések továbbélése érdekében mindezt fejleszteni kell.

Bakonszeg polgármestere, Gara Péter a település történetét és értékeit ismertette, majd Tóthné Bobonka Magdolna, a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság titkára egy helyi érték hungarikummá válásának folyamatát mutatta be, az  úgynevezett értékpiramison keresztül. Emellett aktuális pályázataikról adott tájékoztatást. Az előadás során olyan hasznos tudnivalók is elhangzottak,mint  például a hatályos jogszabályi háttér.

A Megyei Érték Nap szakmai programjának keretében a bárándi „Múltunk Házáról”, annak létrejöttéről és a közösségek meghatározó szerepéről Koroknai Béla intézményvezető beszélt. Kiemelve a négy, egymásnak háttal összeépített, Báránd főterének díszévé váló kemencét is – amelyek az előadó szerint helyi összefogás eredményei, hiszen megépülésükhöz Báránd lakossága adta össze a hozzávalókat.

A Bárándi Pásztorcsengő Gyűjteményről tartott előadásában Veres Sándor elmondta, hogyan vált vállalkozóból szenvedélyes országosan egyedülálló gyűjtemény tulajdonosává.

A jó gyakorlatok bemutatása a Furtai Érték Tarisznya programsorozattal folytatódott, amelyet a Berettyó Kulturális Központ igazgatója, Kállai Irén és a furtai Juhász Erzsébet Hagyományőrző Egyesület elnöke, Csordás Jánosné prezentált. A három szakaszban megvalósított program célja a helyi értékek népszerűsítése különösen az ifjabb generáció körében, a furtaiak lokálpatriotizmusának erősítése volt.  Előadásában Csordás Jánosné elmondta, hogy terveznek egy Furtáról elszármazottak találkozóját is. A rendezvényre visszavárják mindazokat, akik akár évtizedek óta elköltöztek a településről. 

Az előadásokkal párhuzamosan a bakonszegi művelődési ház udvarán Gyönyörű Zsigmond hagyományőrző, a Sárándi Hagyományőrző Egyesület képviseletében a kenyérsütés és a kemenceépítés hagyományairól tartott előadást, délután pedig megnyitotta a  Sárándon fellelhető régi és mai kemencéket bemutató Vincze László által készített fotókiállítást. Megnyitójában  az alföldi kemencék kialakulásáról beszélt, amelyből kiderült az is, hogy a keleti szlávokkal való kapcsolat eredményeként került nyelvünkbe a kemence szó, valamint, hogy az életmódváltozás és a népi építészet háttérbe szorulása miatt egyre kevesebb figyelmet kaptak a kemencék, ám örvendetes, hogy mára ismét egyre több településen van közösségi kemence.

A hagyományőrző napon a Berettyóújfalu, Bojt, Csökmő, Egyek, Furta, Gáborján, Hajdúsámson, Nagykereki, és Nyíradony mutatkozott be.

Fotók: Tóthné Bobonka Magdolna és Szabó László

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA!





























hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: