Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Csodás paripák és hajtóik versenyeztek Tépén

A IV. Tépei CAN-C és CAN-D Fogathajtó versenyt rendezték meg a hétvégén, amelyen a közönség megcsodálhatta milyen tökéletes összhangban viszi végbe gyakorlatait ember és ló. A látványos eseményen Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is részt vett, köszöntötte a megjelenteket.

A megyei közgyűlés elnöke szerint ember és ló közös munkája, sőt, barátsága, az állatszeretet és az idomítás megfelelő összhangja kell ahhoz, hogy ilyen kiváló produkciókat tudjanak bemutatni a fogathajtók és négylábú társaik. Ami előtt kalapot kell emelni, és megbecsülni őket.

Balogh András polgármester Tépe hagyományteremtő szerepét emelte ki köszöntőjében, hiszen a fogathajtó viadalról kijelenthető, hogy nemcsak a résztvevők létszámában növekszik (tavaly 42, idén 46 fogat érkezett a Hajdú-Bihar megyei településre), de színvonalában is elismerésre méltó.

A reggeli fogadás után a “C” és “D”  kategóriás fogatok versenye első, majd az ebédet követően második fordulója zajlott, délután pedig kihirdették a győzteseket, díjazottakat.

A fotókat Tépe Község Önkormányzata készítette.



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: