Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

650 millióból fejleszt a Magyar Vöröskereszt

A hátrányos helyzetű, krízisben lévő emberek jobb szolgálatáért 11 létesítményét újítja fel, illetve építi újjá a Magyar Vöröskereszt. Az uniós és hazai forrásból 2017. július 1-től 2020. június 30-ig megvalósuló fejlesztés országos projektnyitóját Debrecenben tartották (október 9-én).

Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az elmúlt évek katasztrófahelyzeteit felidézve a karitatív szervezetek összefogását, közös munkáját méltatta. Elmondta: ennek az együttműködésnek is eredménye, hogy egy eddig példa nélküli pályázatnak köszönhetően összesen mintegy 4 és félmilliárd forintot kapott fejlesztéseihez a Karitatív Tanács 9 tagszervezete és partnere. A Magyar Vöröskereszt 650millió forintos programja ennek a komplex projektnek a része.

Pajna Zoltán köszöntőjében a Magyar Vöröskereszt szellemiségéhez illő „gondoskodó társadalomról” beszélt. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke idézte a statisztikákat, melyek bizonyítják, hogy az utóbbi öt évben jelentősen csökkent a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetűek aránya a térségben. Hangsúlyozta azonban: nem a számok, a mögöttük lévő emberek a fontosak, és az a segítő munka, ami hozzájárult a helyzetük javulásához. Reményét fejezte ki, hogy egyre többen figyelnek oda egymásra, segítik a rászorulókat, éljenek azok határainkon belül vagy azon kívül.

A Magyar Vöröskereszt tevékenységét Kardos István főigazgató ismertette, majd Nagy Gábor főigazgató-helyettes számolt be munkatársaival a projekt részleteiről. A szervezet országszerte 11 helyszínen összesen több mint 4ezer négyzetméteren végez infrastrukturális felújításokat. Erre nagy szükség van, hisz sok vöröskeresztes létesítmény jelenleg olyan állapotban van, ami méltatlan a bennük dolgozók munkájának minőségéhez. Az épületek korszerűsítésében fontos szempont az akadálymentesítés és az energiahatékonyság. A főigazgató-helyettes úgy fogalmazott: „járó motorú autóban akarnak szereléseket véghezvinni”, vagyis a folyamatosan működő, állandóan akcióban lévő, segítséget nyújtó szervezet mindennapi munkája közepette kell elvégezni a fejlesztéseket. A projektnek négy új jármű és 257 informatikai eszköz beszerzése is része.

A segélyszervezet korszerűsítési programja Hajdú-Bihart is érinti, a Magyar Vöröskereszt megyei irodáját is felújítják Debrecenben.

A projekt az EFOP 2.2.15-16- 2017-00002 kódszámú pályázat keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.







hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: