Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Megkezdte működését a Hajdú-Bihar Megyei Felzárkózási Fórum

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat egyik jelentős 2018-ban elindított projektje a megyei hátrányos helyzetű emberek felzárkózását célozza meg. Ennek keretén belül – a projekt 36 hónapos időtartama alatt – évente két-két alkalommal tartanak úgynevezett Megyei Felzárkózási Fórumot. Ezek során a hátrányos helyzetű célcsoportokkal kapcsolatban felmerülő problémák teljes körét feltárják, és egy olyan dokumentum-együttest hoznak létre (Szolgáltatási Út Térkép), amely a helyi szinten hiányzó szolgáltatásokat, valamint az ezekhez kötődő megoldási javaslatokat tartalmazza majd.

A Hajdú-Bihar Megyei Felzárkózási Fórum 2018. május 16-án tartotta alakuló ülését, az EFOP-1.6.3-17-2017-00018 kódszámú, „Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan Hajdú-Bihar megyében” című pályázat keretében.

A Fórum 30-35 fős tagságának összetételét a pályázati felhívás határozta meg, ebben az együttműködésben többek között helyi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, civil szervezetek, egyházak, közszolgáltató, gazdasági társaságok, illetve szakigazgatási szervezek képviselői vesznek részt.

A Fórum résztvevőit Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta a megyei szintű felzárkózás folyamatának szükségességét.

Két előadáson keresztül tájékoztatták a meghívott fórumtagokat a szakmai megvalósítás gyakorlatáról, valamint a Fórum további üléseinek szakmai tematikájáról.

KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA.

Ozsváth Laura a pályázat projektmenedzsere arról beszélt, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, mint a pályázat megvalósítója a projekt befejezését követően a fenntartási időszakban további 3 évig, évente hívja össze a Fórumot majd. A projekt során két dokumentum készül el, a már említett Szolgáltatási Út Térkép, amelyben egy olyan középtávú megyei felzárkózási stratégia kialakítása a cél, ami a megyei rendelkezésre álló humán- és infrastrukturális rendszer hatékonyabbá és célzottabbá tételét szolgálja.

Gyakorlatilag erre épül a Megyei Esélyteremtő Paktum, amely a Szolgáltatási Út Térképen alapuló együttműködések gyűjteménye lesz. Ennek során a helyi szereplőknél rendelkezésre álló eszközök, szolgáltatások, intézmények stb. felhasználásával megoldásokat nyújtanak a települési szinten jelentkező hiányok ellátására.

A felzárkózási folyamat további támogatásaként közösségi együttműködést erősítő tematikus napok megszervezése történik évente 4 alkalommal – összesen 12 eseményt terveznek. Ezek a rendezvények úgy épülnek fel, hogy támogassák, elősegítsék a munkacsoportok és a Megyei Felzárkózási Fórumok által meghatározott beavatkozási irányokra vonatkozó javaslattételt.

A rendezvény további részében Fazekas Csaba a projekt felzárkózási munkatársa ismertette a Megyei Felzárkózási Fórum üléseinek szakmai tematikáját, amely a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia beavatkozási területei szerint épülnek fel, a hátrányos helyzetű célcsoportokra fókuszálva.

A Fórum 4 munkacsoportot hoz létre, civil szervezetek, gazdasági szereplők, egyházi intézmények bevonásával, amely 3 éven keresztül 2 havonta a hátrányos helyzetű célcsoportokhoz kapcsolódó tematikus üléseket tart. Célja, a szolgáltatási hiányok kiküszöbölését segítő együttműködési lehetőségek feltérképezése és megoldási javaslatok megfogalmazása a Fórum részére.

A napirendek között szerepelt a Fórum ügyrendjének bemutatása. A Fórumban való együttműködést egy megállapodásban rögzítik.



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: