Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Első román-magyar klaszterkonferencia Nagyváradon

Hajdú-Bihar megye is részt vesz az első román-magyar klaszterkonferencián. A rendezvény célja a klaszterek létrehozásának elősegítése. Az önkormányzatot Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke képviselte a nagyváradi megnyitón.

A klaszterek olyan cégek gazdasági hálózatát jelentik, amelyek azonos iparágban tevékenykednek. A hálózatosodás pedig hatékonyabb és gazdaságosabb működést tesz lehetővé számukra. A magyar pénzügyminisztérium és a Román Klaszterszövetség (CLUSTERO) háromnapos konferenciát rendezett Nagyváradon és Debrecenben az Interreg CLUSTERIX2.0 projekt támogatásával 2018. november 20-22. között. Ennek célja, hogy tovább erősödjön a hálózati gondolkodás a közép-kelet-európai térségben. Magyarország és Románia eddig is szervezett nemzetközi klaszterkonferenciát minden évben. De ez volt az első közös, ilyen jellegű rendezvény. 

Az esemény megnyitóját Nagyváradon tartották. Ezen a román Gazdasági Minisztérium, a magyar Pénzügyminisztérium és a Bihor Megyei Tanács képviselőnek nyitó beszéde mellett a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke is köszöntötte a résztvevőket. Pajna Zoltán hangsúlyozta, hogy a megye jelentős lépéseket tett a klaszterpolitika, a klaszterek gazdaságfejlesztésben betöltött szerepének erősítésére az elmúlt években.

A tematikus szekcióülések lehetőséget biztosítottak az üzleti modellek, klasztermenedzsmenttel kapcsolatos kihívások és megoldások, a digitális átalakulás és a régiók közti együttműködésekben rejlő lehetőségek mélyebb megismerésére, illetve lehetőség nyílt szakmai vitákra is.

Az interregionális klaszterpolitika szekcióban Szabó Tünde, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat területfejlesztési referense mutatta be a CLUSTERS3 projekt eredményeit, illetve a STRING projekt célkitűzéseit. A szakember a CLUSTERS3 projekt kapcsán elmondta: Hajdú-Bihar Megye számára az egyik legértékesebb eredmény a megyei klaszterkoncepció kidolgozása volt. 

A konferencia nyitotta meg az “Európai Klaszter Hetek” rendezvénysorozatát, amelyet az Európai Unió kezdeményezett. Ennek célja, hogy lehetőséget nyújtson a nemzetközi klaszterközösség tagjainak számos, a klasztereket érintő tématerület megvitatására. A háromnapos eseményen nem csupán Románia és Magyarország, hanem számos európai ország szakembere képviselteti magát. A november 21-22-i üléseknek a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ad otthont Debrecenben.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: