Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Bővülnek az öntözési lehetőségek a Hajdúhátságon

2,3 milliárd forintos beruházás keretében megkezdődik a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer (HTVR) bővítése, mely a Debrecentől nyugatra eső termőterületek öntözhetőségét javítja.

A fejlesztés a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén valósul meg, európai uniós és hazai forrásból. Fontos részeleme a Hajdúhátság vízpótlását segítő CIVAQUA programnak. 

A projekt március 11-i nyitórendezvényén Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke úgy fogalmazott: a klímaváltozást illetően a társadalom csak az előző években kezdett a különféle hatásokra reagálni, amelyek kapcsán a megyei önkormányzat is egy úgynevezett klímastratégiát fogalmazott meg. Hozzátette: egyik kiemelt terület a vízgazdálkodás, hiszen a víz az élet forrása, de fontos, hogy komplexen gondolkodjunk. A jóléti és a gazdasági tevékenységek együttes hasznát kell egy-egy projektnél mérlegelni. 

Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke szerint egy fontos korszak kezdődik, hiszen már megvannak a beruházáshoz szükséges feltételek; vannak nagyon jó szakemberek, és vannak pénzügyi források is. Hangsúlyozta: az, hogy 2 %-át öntözzük a művelhető területeknek, elfogadhatatlan. Magyarország lényegesen több vizet enged ki délen, mint amennyi befolyik északon, ez azt jelenti, hogy sokkal nagyobb fejlesztésekre lesz szükség. 

A rendezvény végén Kincses Dániel műszaki-igazgatóhelyettes bemutatta a projektet. Elhangzott, hogy a HTVR koncepciója a 70-es években fogalmazódott meg. Lényege az volt, hogy a Keleti-főcsatornán keresztül a Tisza vízével látták volna el a Hajdúhátságot: Hajdúböszörmény, Debrecen és Ebes térségét. A terv megvalósítása a 70-es évek közepén megkezdődött, azonban a 80-as évek közepén leállt. A rendszer továbbépítésének gondolata az elmúlt évtizedben ismét napirendre került, immár CIVAQUA néven, melynek keretében elkészült a H-III-2 vezeték vízjogi engedélyes tervdokumentációja. Ezen fejlesztés megvalósítására pályázott sikeresen a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság az Országos Vízügyi Főigazgatóság konzorciumi partnereként. 

A fejlesztés hatásterülete mintegy 2300 ha. A szükséges öntözővíz a Keleti-főcsatorna vízkészletéből biztosítható. A beruházás magában foglalja a szivattyúk részleges felújítását és pótlását, valamint az elektromos berendezések korszerűsítését is. 

A kivitelezési munkákkal várhatóan 2021 végére lesznek kész a szakemberek. 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: