A gyökerektől az étkezőasztalig
A rövid ellátási láncok megerősítését segíti a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat
Konyhánk alapanyagai, az asztalra kerülő ételek, megszokott vagy épp az újonnan születő ízek nem csupán egészségünkkel, de az éghajlatváltozással és a társadalmunkat érintő kihívásokkal is szoros kapcsolatban vannak.
Azok az emberek, akik megismerik, honnan is származik az általuk fogyasztott élelmiszer, jóval felelősségteljesebben, természeti és társadalmi környezetük iránt elkötelezettebb módon tudják és kívánják fenntartani az ökológiai értelemben is megfelelő élelmiszer-előállítási rendszert.
Az elmúlt év során az Európai Bizottság COSME Programjának keretében meghirdetett felhívásra a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat két, már évek óta együttműködő partnerintézményével, az írországi Északi és Nyugati Regionális Közgyűléssel, valamint a romániai Szeben Megyei Tanáccsal karöltve nyújtott be pályázatot a „Szociális Gazdaság Misszió” égisze alatt.
E kezdeményezés a hasonló szociális gazdaságpolitikai prioritásokkal rendelkező regionális és helyi önkormányzatok és a regionális és helyi szociális gazdaságban érdekelt felek (társadalmi vállalkozások, szövetkezetek, kisvállalkozások, termelők és egyéni gazdálkodók, stb.) közti kapcsolatrendszert és együttműködést hivatott erősíteni.
A felhívás keretében a három partner sikerrel pályázott és 2021-ben megkezdhette a „Local Food Chains/Helyi Élelmiszerláncok” címet viselő projekt megvalósítását.
A „Helyi Élelmiszerláncok” együttműködés célja a fenntartható és ellenálló, rövid agrár-élelmiszeripari ellátási láncok megerősítése a kölcsönös tapasztalatcsere révén. A nemzetközi tapasztalatok megismerése egyben lehetővé teszi a „Termőföldtől az Asztalig” stratégia hatékonyabb helyi megvalósítását is.
A projekt során a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat munkáját számos, a társadalmi vállalkozások és az agrár-élelmiszeripari ágazat terén aktív megyei szereplő segíti. Többek között a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft., a Gazdapakk, a Hajdúság Éléskamrája, a Balmaz Tészta, a hajdúszoboszlói Kovács Tanya, a Bárándi Tej szakemberei működnek együtt a megyei szakértői fókuszcsoport keretében.
A projekt során a partnerek által kidolgozásra kerül egy olyan, jó megoldásokat, hatékony módszereket bemutató eszközrendszer, mely annak érdekében készül, hogy a térségünkben működő, társadalmi feladatokat és célokat is felvállaló termelők, gazdálkodók, szövetkezetek, vállalkozások munkája sikeresebb, tevékenységeik hatása pedig még erősebb lehessen.
A „Helyi Élelmiszerláncok” projekt első nemzetközi workshopjára 2021. június 8-án került sor az ír partner szervezésében. Az online videokonferencia keretében zajló találkozó több mint 50 résztvevőt tömörített a három partner képviseletében.
A workshop célja az ír partner régióban megvalósult kezdeményezések, esettanulmányok részletes bemutatása volt. Számos sikeres írországi példát ismerhettek meg a résztvevők:
- • Joanne Butler – Organikus kertek és Donegal közösségi kerthálózata (www.ourganicgardens.ie)
- • Brian Smyth – Szociális Gazdálkodás (www.socialfarmingireland.ie)
- • Jennifer Payne – Hill Top tejtermékek/Hill Top Dairies
- • Louise Lennon – ír Vidéki Hálózat (https://www.irishrurallink.ie/)
- • Conor Daly – Élelmiszerfelhő – Dublin és Galway (www.food.cloud)
Az ír partnerek előadásai kiemelték a szociális mezőgazdaság jelentőségét, valamint azt a tényt, hogy a helyi gazdaságok és a helyi közösség közötti partnerség kölcsönösen előnyös és hatékony a rövid ellátási láncok kialakításában, támogatásában és megerősítésében.
A megyei együttműködést segítő fókuszcsoport debreceni ülésére várhatóan a következő hetekben kerül sor.